:

Így tudsz költeni és spórolni egyszerre – kártyás vásárlási kedvezményekkel újítanak a bankok

Így tudsz költeni és spórolni egyszerre – kártyás vásárlási kedvezményekkel újítanak a bankok

A csoportos beszedési megbízásokat helyettesítő modernebb megoldások, újfajta, személyre szabott pénzvisszatérítéses programok és minden, amit nem tudtál a mobilappodról, pedig aktívan használod. Exkluzív elemzés az elmúlt negyedév újdonságairól bankonkra lebontva. Nézd meg, a tiéd mit tud, és mivel újított!

A hazai banki mobilapplikációk közül már kettő is nyújt egyénileg beállítható bankkártyás vásárlási kedvezményeket, ebből az egyik az előző negyedévben jelent meg. Két másik fintech cégnél is választhatnak hasonló kedvezményt a magyar ügyfelek, így szélesedni látszik a paletta a korábbi, szinte kizárólag hitelkártyával elérhető kedvezmények világához képest.

Ez a négy lehetőség ugyanis már azzal a bankkártyával is elérhető, amelyet a bankszámlájukhoz kapcsolnak az ügyfelek, azaz nem kell semmilyen külön bankkártyát kiváltani hozzá. A kedvezmények iránti fogyasztói érdeklődést a magasabb fokozatra kapcsolt infláció is hajthatja.

Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu szakportál alapítója által írt vendégcikkből kiderül, hogy az idei második negyedévben milyen újdonságokkal bővült a hazai pénzügyi mobilapplikációk köre.

Mobiltelefon a mindennapi fizetésekre

A BiztosDöntés.hu szakértőiként minden magyar nagybanknál van lakossági bankszámlánk, melyeket több éve aktívan használunk. Ezzel a háttérrel egy több száz szempontból álló adatbázist építettünk fel a mobilbankok funkcióiról, melyet hetente frissítünk. Erre alapozva a Forbes.hu-n rendszeresen beszámolunk arról, milyen változások zajlanak a mobilról intézhető pénzügyeink piacán idehaza, és mi az, amit hiányolunk. Minden negyedévben elmondjuk az újdonságokat, ebből kiderül, merre halad a hazai pénzvilág fejlődése a mindennapi pénzügyekben.

Az előző negyedéves összefoglaló után, mely részben a fizetési kérelemről szólt, ebben a negyedévben a bankkártyás vásárlást ösztönző banki kedvezményekről esik szó, tekintettel arra, hogy az Erste Bank egy újfajta szemléletű kedvezményrendszert vezetett be.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint egy 2021. első félévi stagnáló állapot után az elmúlt egy évben ismét folyamatos növekedésben volt a mobiltárcákba regisztrált hazai bankkártyák száma. A 2020-as, pandémiás hatásokkal még nagy részben nem érintett első negyedévi adatok (507 000 mobiltárcába regisztrált bankkártya) után két évvel, 2022. március 31-éig már közel háromszor annyi (1 398 171 darab) bankkártyát regisztráltak a hazai mobiltárcákba.

Mivel a mai értelemben vett hazai mobilfizetés 2014-ben indult el, ezért az első hatévi félmillió regisztráció eredményéhez képest a pandémia alatt elért közel háromszoros növekedés – különösen a nagyobb bázisszámok tartományában – jelentős előrelépésnek számít.

Ezzel az eredménnyel a koronavírus-járvány kezdetén mért 5 százalék helyett ma már az összes hazai bankkártya 14 százaléka van mobiltárcában. A jelenlegi trend alapján a további fejlődés biztosnak látszik, ezt támogatja az egyre nagyobb számú hazai digitális kártyakibocsátó-szereplő és a fizetőóriások megoldásainak – Google Pay, Apple Pay – magyarországi megjelenése is.

A mobiltárca regisztrációval szinte teljesen megegyező arányú változást mutat a mobiltárca-használat is Magyarországon. A 2020 utolsó negyedévétől 2021 első negyedévéig tartó mozdulatlanság után jelentősen megugrott a mobiltelefonos fizetések száma és a költések összege is.

A fizetések darabszámát tekintve négyszeres, a mobilos kártyás vásárlások értékét tekintve közel ötszörös a növekedés az elmúlt két év alatt. Az alábbi ábrán az látható, hogy a hazai kibocsátású digitális bankkártyákkal lebonyolított összes mobiltárcás vásárlási tranzakció értékének aránya az összes érintéses tranzakció értékéhez képest bel- és külföldön egyre nagyobb szeletet hasít ki az összes kártyás vásárlás tortájából, a legutóbbi negyedévben is megtartva a trendet:

!function(e,i,n,s){var t="InfogramEmbeds",d=e.getElementsByTagName("script")[0];if(window[t]&&window[t].initialized)window[t].process&&window[t].process();else if(!e.getElementById(n)){var o=e.createElement("script");o.async=1,o.id=n,o.src="https://e.infogram.com/js/dist/embed-loader-min.js",d.parentNode.insertBefore(o,d)}}(document,0,"infogram-async");

Vélemény: A pandémia alatt kiugró növekedés oka véleményem szerint a fertőzés elkerülésében keresendő. A vásárlók a napi bevásárlásaikat igyekeztek az érintéssel potenciálisan fertőző készpénzhasználatot visszaszorítani az érintésmentes elektronikus fizetés javára. Ezen belül a mobilfizetés azért értékelődött fel, mert ha választani kellett, hogy a vásárlók a bankkártyájukat és a mobiltelefonjukat is rendszeresen fertőtlenítik, akkor a mobiltelefont választották a pénztárca helyett is, hogy csak egyetlen eszközt kelljen fertőtleníteni. Az érintéssel történő fertőzéstől való félelem a második hullámtól kezdve azonban fokozatosan vesztett a jelentőségéből a cseppfertőzéssel terjedő fertőzéssel szemben, és azok a vásárlók, akik már átszoktak a mobilos fizetésre, nem feltétlenül tértek vissza a plasztik használatára. Sőt, bátorítást adtak a környezetükben másoknak is a mobiltárcás fizetésre.

A mobiltárcás fizetéseket, bár javarészt a pandémia ösztönözte, több más tényező is pozitívan érintette:

az egyre általánosabbá váló NFC képesség elterjedése a mobilkészülékek körében az olcsóbb telefonoknál is,a bankok egyre szélesedő kínálata a mobiltárcás fizetésekre,a tech óriások fizetési megoldásainak hazai megjelenése (Apple Pay: 2019. május 21., OTP Bank; Google Pay: 2021. március 30., K&H Bank).

Jelenleg a nyolc hazai nagybank mindegyike nyújt mobilfizetési megoldást, közülük a Takarékbank az egyetlen, mely a két nagy mobil operációs rendszer közül csak az egyiket támogatja. Legkésőbb a jövő évi MKB Bankos egyesüléskor azonban várható az androidos fizetési lehetőség megjelenése is a hitelintézet kínálatában, s ezzel minden hazai nagybanknál mind Android, mind iOS (iPhone) rendszeren elérhető lesz a mobilos fizetés.

A nyolc hazai nagybank mindegyike támogatja az Apple Pay, és közülük négy a Google Pay mobilfizetést – ezek időközben az adott operációs rendszer részévé váltak, így már gyárilag rákerülnek a telefonokra.

Az azonnali fizetési rendszer új szolgáltatásai

Az azonnali fizetési rendszer (AFR) három új szolgáltatása (fizetési kérelem, utalás másodlagos azonosítókkal, QR-kódos fizetés) közül a másodlagos azonosítók segítségével (tehát bankszámlaszám használata helyett e-mail címre, mobiltelefonszámra vagy adószámra, adóazonosító jelre) indított átutalást ma már minden bank mobilapplikációja „tudja” Magyarországon, így csak a másik két szolgáltatás fehér foltjainak eltűnése a versengés tárgya.

2022 második negyedévében elsősorban az OTP volt hangos a fizetési kérelem fejlesztésétől. Nemrég megújított mobilalkalmazásuk, az OTP MobilBank a fejlesztések eredményeképpen olyan funkciókkal bővült a második negyedévben, mint a kapott fizetési kérelmek elutasítása, fix összeg esetén kifizetése, fizetési kérelmek küldése mentett partnereknek, vagy a fizetési kérelmek törlése.

Az MNB-s szabványú QR-kód szolgáltatás szolgáltatói köre, melynek a bankkártyát helyettesítő fizetésekben lehet szerepe, a CIB Bank Mobilalkalmazással bővült ebben a negyedévben. A felhasználók küldeni és fogadni is tudnak pénzt az applikációban. A funkció a #withQR nevet kapta, utalva arra, hogy a szolgáltatás a CIB Mobilalkalmazás közösségi funkciói között is helyet kapott.

Mint a fentiekből látszik, ebben a negyedévben annyi változás történt az azonnali fizetési rendszer új szolgáltatásai terén, hogy egyedül a CIB Bank vezetett be QR-kódos fizetést. A Magyar Nemzeti Bank egyik komoly célja, hogy a hazai fizetési rendszerben a vásárlás QR-kód alapon legyen, de a három újdonság közül ez terjedt el eddig a legkevésbé.

A fizetési kérelem teljes elterjedése sok közműszolgáltatónak és számlákat kibocsátó szolgáltatónak adna egy nagy löketet, hiszen ez hozná meg a rendszer sokak által várt előnyét. Ehhez viszont a másodlagos számlaazonosítóhoz hasonló teljes lefedettségre lenne szükség a fizetési kérelem terén is a hazai bankszektorban.

A fizetési kérelem a csoportos beszedés korszerűbb változata, mely ugyan nem teljesen automatikus, viszont nagyon rugalmas.

A számlát fizető ügyfél csak egy értesítést kap a bankjától az új fizetendő számláról, de a bank nem terheli meg a számláját, csak amikor az ügyfél ezt kifejezetten jóváhagyja. A jóváhagyás pedig akár még két hónap múlva is megtörténhet, függetlenül a fizetési határidőtől. (Természetesen a késedelmes fizetés szokásos következményei ettől még megmaradnak.)

!function(e,i,n,s){var t="InfogramEmbeds",d=e.getElementsByTagName("script")[0];if(window[t]&&window[t].initialized)window[t].process&&window[t].process();else if(!e.getElementById(n)){var o=e.createElement("script");o.async=1,o.id=n,o.src="https://e.infogram.com/js/dist/embed-loader-min.js",d.parentNode.insertBefore(o,d)}}(document,0,"infogram-async");

Hazai vásárlási kedvezmények betéti kártyával

Új vásárlásösztönző és pénzmegtakarítási program jelent meg az Erste George mobilalkalmazásában 2022. május 4-én. A Moneyback nevű programot csak a mobilalkalmazás támogatja, az internetbank felülete nem.

A Moneyback újdonsága a testre szabott vásárlási kedvezmények felkínálása az ügyfeleknek a saját korábbi kártyás vásárlásaik alapján.

A lehetőség nemcsak a hitelkártyás, hanem a betéti bankkártyás vásárlásokra is pénzvisszatérítést biztosít, amely bár nem egyedülálló itthon, de mindenképpen az újdonságok közé tartozik.

A kedvezmények az eddigi kedvezményeken felül járnak, melyek szintén megmaradnak.

A kedvezményeket a saját szegmenseikben toplistás hazai kereskedők nyújtják, akár tízszázalékos kedvezményig is. Minden kedvezményt aktiválni kell, automatikusan egyik sem érvényes. Az új ajánlatokról a bank különböző csatornákon értesíti a felhasználókat.

Egy adott vásárlási profil induláskori legnagyobb kedvezményei például az alábbiak:

Spar: akár 10%Bubbles: 6% 1 550 forintos vásárlás felettSamsung: 5% az első tíz vásárlásraLíra: akár 7%Vuch.hu webáruház: 10% 7 300 forintos vásárlás felettAlinda.hu webáruház: 5%Dormeo.hu webáruház: 5%Ugyismegveszel.hu webáruház: 5%TopShop.hu webáruház: 5%Dublino Home: 10%Delimano.hu webáruház: 5%Walkmaxx.hu webáruház: 5%Wellneo.hu webáruház: 5%Akkuk.hu webáruház: 7%

Az ajánlatok, melyeket egy harmadik fél, a Dateio cseh startup bevonásával adják, jellemzően 2–3 hónap múlva járnak le. A cég az Erste Banktól kapott anonimizált adatokból számít vásárlóerőt, melyet a kereskedőknek kínál fel, akik aztán vásárlási kedvezményeket biztosítanak valamilyen ügyfélaktivitást (vásárlást, vagy többlet-költést, illetve a konkurenciától történt átcsábítást) követően.

A szolgáltatás ingyenes, és semmilyen kötelezettséget nem jelent az ügyfelek számára.

Az összegyűjtött kedvezményeket a következő hónap elején írja jóvá az Erste Bank a bankkártyához kapcsolódó bankszámlán vagy hitelkártyaszámlán.

A banktól kapott tájékoztatás szerint az Erste Csoport három bankja közül, amelyekben már bevezették ezt a szolgáltatást, Csehországban havonta átlagosan 3–4 eurót spórolnak meg az ügyfelek, azaz legalább a bankköltségeket biztosan visszakapják. Magyarországon az első hónapban az ügyfelek átlagos visszatérítése közel 2 000 forint volt.

Az Erste kedvezményprogramjának már vannak versenytársai a magyar piacon, ezért az újdonsága elsősorban a testreszabottságában rejlik.

A versenytársak ajánlatai a fintechek és a hazai bankok körében is megjelentek. Ezeket az ajánlatokat betéti bankkártyával, azaz bankszámlához kapcsolódó kártyával is el lehet érni.

Az egyik ilyen lehetőség a Curve nevű mobilapplikáció, amely néhány globális kereskedőnél biztosít 2–3 százalékos kedvezményt. Az ingyenes csomaggal az első három hónapban választhatóak olyan magyar kereskedőláncok (például Aldi, Spar, Tesco), ahol 1 százalékos kedvezmény jár. A havi 9,99 eurós, illetve 14,99 eurós havi díjfizetésű csomag választása esetén ez a visszatérítés a díjfizetés alatt végig megmarad 3, illetve 6 választott kereskedőnél.

Egy másik ilyen lehetőség a hazai gyökerű Recash mobilalkalmazás, mely ma már a Gránit, a K&H, az MKB, az OTP, a Raiffeisen, a Revolut és az UniCredit Bank kártyáit is befogadja. A teljesen ingyenes és folyamatosan változó kedvezményekhez biztosított hozzáférés nincs határidőhöz kötve. A Recash-sel fizetve egy sor ismert hazai kereskedőláncban 2–4 százalék közötti kedvezményeket lehet visszakapni, de kuponokkal akár 20 százalékos kedvezmény is elérhető.

Az OTP Banknál is fut egy Kedvezményprogram, ezt betéti kártyával és hitelkártyával is igénybe lehet venni. Mintegy száz kedvezményt adó partner ajánlatai közül lehet választani, például a Játékszigetnél, az Istyle-nál, a Líránál, a Starbucksnál, a Praktikernél, vagy a book24.hu-n. A kedvezmények nagyon hasonlóan működnek, mint az Erste Moneyback programjában. Ezekért egyszer az elején regisztrálni kell, majd utána azokat egyenként – vagy egyszerre az összeset – aktiválni is kell. Aktiválás után a kedvezmények a néhány hónapos lejáratukig érvényesek. A vásárlások után járó kedvezményeket az OTP a következő hónap elején írja jóvá a bankszámlán.

Pénz Gergely Péter 6 perc olvasás
Hogyan ússzam meg a pénzügyi tranzakciós illetéket?
Pénz Gergely Péter 34 perc olvasás
Reszkethet-e a Revolut? Átfogó felmérés készült, így állnak a magyar bankok a mobilunkon
Üzlet Fekete Emese 10 perc olvasás
Új céget épít a Bankráció alapítója, stresszmentes pénzügyeket ígér – egyszer már bejött neki

Reagáltak az ukrajnai háborúra a bankok

Az ukrajnai háború kitörése után az első hír az volt, hogy az Erste Bank George appjának márciusban frissített verziója lehetővé tette, hogy a felhasználó egyetlen koppintással az utalási felületre jusson, ahol már kitöltve szerepel a Magyar Máltai Szeretetszolgálat számlaszáma és a közlemény mező. A funkció használatával az ukrajnai háború menekültjeinek megsegítésére lehet pénzt küldeni.

Hasonló kezdeményezés látott napvilágot március közepén a CIB Bank mobilalkalmazásában is, de verziófrissítés nélkül. A mobilalkalmazásban szereplő bannerre kattintva a felhasználó az utalási űrlapra jut, ahol már kitöltve szerepel a címzett és a közlemény. Az adományozónak már csak az összeget kell kitöltenie, és alá kell írnia az átutalást, amely máris elindul a Magyar Református Szeretetszolgálat felé, az Ukrajnából menekülők megsegítése céljából.

A második negyedévben is folytatódott az ukrajnai háború menekültjeinek megsegítése a hazai bankszektorban: a CIB mobilappjának egy része ukrán nyelven is elérhetővé vált, például az átutalás és egyéb tranzakciós funkcióknál. A bank közlése szerint ezzel támogatják a háború menekültjeit az alapvető pénzügyi szükségleteik kezelésében.

Újdonságok és kényelmi fejlesztések

Szokás szerint ebben a negyedévben is több újdonságot fejlesztettek a hazai bankok a mobilalkalmazásaikban.

Az Erste George appjának megújult az Áttekintés nevű oldala. Az új elrendezésben innen érhető el a Profil menü, valamint a termékcsempékről közvetlenül is megnyithatók a kapcsolódó funkciók, mint megjelenítés beállítása, számlaszám megosztása, QR-kódos fizetés, kártyalimit-módosítás, számlakivonat-letöltés. A változtatás lényege, hogy ezek mindössze két érintéssel elérhetőkké váltak. Később a csoportos beszedési megbízások kezelésével bővült az applikáció funkcióinak listája. Emellett a felhasználók már a mobilalkalmazásban is cseveghetnek Mirával, az Erste Bank digitális asszisztensével.

A MagNet MobilBank alkalmazás 3D Security (3DS) támogatást kapott, melynek keretében július közepétől itt is jóvá lehet hagyni az internetes bankkártya-tranzakciókat.

Mivel 2022. április elsejétől MKB Bank néven egyesült a korábbi Budapest Bank és az MKB, az integráció miatt frissítették a Budapest Bank Mobil Appot (korábban BB nevű alkalmazást). Az egyesült bank a Takarékbankkal jövőre kiegészülve fog majd egységes digitális banki szolgáltatásokat kínálni. Az MKB Mobil App (korábban BB) azonban a logócserén kívül új funkciókkal is frissült. A fejlesztők lehetővé tették az utolsó 3 bankszámlakivonat egy gombnyomással történő letöltését, emellett megújították az internetbank belépést, így az még egyszerűbben használható lett.

Egy későbbi frissítés során mindkét MKB Bank-os applikáció olyan frissítést kapott, ami összekapcsolja a számlatörténetet az átutalás funkcióval. Utólag is elmenthetővé vált az átutalási partner a számlatörténetből az adott megbízásra koppintva. Emellett a gyakori partnerek helyét a legutóbbi partnerek vették át.

Az OTP MobilBank alkalmazás új partnerkezelési funkcióbővítést kapott. Itt is az ügyfelek visszajelzései alapján végezték el azt a fejlesztést, amelynek köszönhetően immár a hamburgermenüből a Partnereim almenüt, majd az adott partnert kiválasztva az új Másolás ikonnal könnyen ki lehet másolni a hozzá tartozó bankszámlaszámot vagy más azonosítót. Júniustól már saját tetszőleges költségkategóriát is létrehozhatnak a felhasználók a számlatörténetben, ami egy fontos változás a statisztika személyre szabása szempontjából.

A Raiffeisen Bank myRaiffeisen mobilapplikációjában az ügyfelek kérésére váltak elérhetővé a megtakarítási számlák. Használhatják továbbá a számlatulajdonosok az arcfelismerést biometrikus azonosítóként, és már 6 hónapra kereshetnek a számlatörténetben. Egy későbbi frissítésnél pedig új bankkártyafunkciók jelentek meg az applikációban. Szintén az ügyfelek kérésére bővült az app a bankkártya aktiválása, felfüggesztése és annak feloldása, továbbá az internetes vásárlás engedélyezése funkciókkal. Emellett készítettek egy animációt is a kedvezményezettek kezeléséről.

A Revolut mobilalkalmazásban a költések immár bankkártyánként is nyomon követhetőkké váltak. Ezt azonban nem a számlatörténetben lehet látni, hanem a bankkártyakezelési menüben. Itt a Revolut fiókhoz tartozó bankkártyák jobbra-balra lapozásával a kártyakezelő gombok alatt láthatók az adott kártyához tartozó tranzakciók.

Az UniCredit Bank mBanking mobilalkalmazása azzal a funkcióval bővült, hogy a kimenő átutalási tranzakcióból állandó átutalási megbízás is készíthető. A számlatörténetben a kimenő átutalásra koppintva megjelenik egy új gomb „Tegye ismétlődő…” felirattal, amelyből egy gombnyomásra létrejön az állandó átutalási megbízás összefoglaló képernyője, minden mezőadattal kitöltve, amit az átutalásból át lehet venni, kivéve a közleményt. Ezt az állandó átutalásra jellemző további adatok megadása után már csak jóvá kell hagyni ahhoz, hogy a megbízás létrejöjjön.

Ugyanebben az applikációban immár lehet kezdeményezni az Apple Pay regisztrációt, akár Apple Watch-ra is, míg korábban a Google Pay regisztrációra vonatkozó hasonló funkcióbővítés már február első felében megérkezett az androidos verzióra. Egy későbbi frissítéssel néhány további új funkció is érkezett a mobilalkalmazásba. Lehetővé vált a hitelkártyákhoz kapcsolódó limitek módosítása, a számlainformációk másolása, a számlatörténetben megjelenő hasznos információk pedig be- és kikapcsolhatókká váltak.

Hibajavítások

Ebben a negyedévben több olyan frissítés is történt, melyet a szokásos „hibajavítás” mellett bővebben is kommentáltak a fejlesztők.

A Takarékbank hibajavítást végzett a Takarék Mobilapp mobilalkalmazásán, továbbá védelmet iktatott be adathalász incidens megelőzése érdekében, de erről bővebb információt nem volt hajlandó megosztani.

A Simple by OTP mobilalkalmazásban – egyéb hibajavítások mellett – a fejlesztő javította a Facebook azonosítóval történő belépés problémáját, továbbá optimalizálta a készülékbiztosítás igénylésének folyamatát.

Az MKB Bank az MKB Mobil App (korábban BB) mobilalkalmazásában Android rendszeren kijavította a mobilfizetés használatakor keletkezett problémát, ami miatt a mobilos fizetés addig fennakadásokba ütközött.

A CIB appjának androidos verziójában az átutalási funkció egy frissítés után meghibásodott. Ezt a felhasználók a belépési képernyőn elérhető #withKEY funkcióba történő belépéssel javíthatták ki. Ha a hiba ezt követően is fennállt, akkor az applikáció újraregisztrálásával vagy a helyreállító kód segítségével lehetett megszüntetni a problémát.

Végül pedig az Erste Bank kijavította a George Magyarország mobilalkalmazása indításakor iOS rendszeren felmerült hibát.

Értékelések változása az alkalmazásáruházakban

!function(e,i,n,s){var t="InfogramEmbeds",d=e.getElementsByTagName("script")[0];if(window[t]&&window[t].initialized)window[t].process&&window[t].process();else if(!e.getElementById(n)){var o=e.createElement("script");o.async=1,o.id=n,o.src="https://e.infogram.com/js/dist/embed-loader-min.js",d.parentNode.insertBefore(o,d)}}(document,0,"infogram-async");

Az alkalmazások értékelésekor minden banktól a fő mobilalkalmazását vettük figyelembe. Ha valamilyen funkcióra kiegészítő applikációt fejlesztett (ilyen például az Erste Bank Erste MobilePay alkalmazása főleg pár közlekedési és mobilszolgáltatás díjának kiegyenlítésére, vagy a RaiPay, amely egy bolti érintéses mobilfizetési alkalmazás), azt nem vettük figyelembe, hiszen jóval kevesebb funkcióval bír, mint az általános mobilapplikációk. Ez alól egyetlen kivételt tettünk, ez a Simple by OTP mobilalkalmazás, amely egyrészt számtalan fizetésre alkalmas, másrészt bő kétmillió hazai felhasználójával mindenképpen helyet érdemel a palettán.

Az OTP MobilBank folytatólagosan szerepel elődjével, a zárt körű tesztelésre használt, korábbi nevén OTP Mobilalkalmazással (tehát nem az OTP SmartBankkal!), mely az OTP SmartBankkal párhuzamosan működött. Idén márciusban az OTP SmartBankot a hitelintézet megszüntette.

Az MKB Bank Mobil App (korábban BB) a korábbi Budapest Bank fejlesztése. A Budapest Bank és az MKB Bank az utóbbi néven egyesült 2022. március 31-én. Hozzájuk csatlakozik majd jövőre a Takarékbank. Várhatóan ekkor, vagy ezt követően jelennek meg egy közös internetbankkal és mobilapplikációval. Addig a három bank eredeti alkalmazásai használhatók tovább.

A Takarékbank mobilalkalmazása iOS rendszeren nem volt értékelhető a tavaly ősszel megújult applikáció megjelenéséig, így erről az időszakról nincsenek adatok.

A görbék hirtelen emelkedései valószínűleg a bankok értékelésre felhívó kampányainak az eredményei.

Nagyon kevesen értékelték az MKB Mobilalkalmazást és a Takarék Mobilappot iOS rendszeren, ezért a nagy kiugrásokat viszonylag kevés értékelő is okozhatta.

Milyen bankszámlát válasszak?

Minden negyedéves értékelésben kiemelünk különféle bankszámlákat, amik segíthetnek a mindennapi bankolás hatékonyabb lebonyolításában – most a vásárlási kedvezményekhez használható bankszámlákat tekintettük át.

Ebben a szegmensben, bár nem muszáj annyira spórolni egy-egy jó konstrukció érdekében, hiszen a banktól kapott visszatérítéssel úgyis csökken a bankolási költség, érdemes mégis az ingyenes bankszámlákat választani, ha már vannak ilyenek a piacon.

A bankkártyás vásárlások valamennyi bankszámla esetében ingyenesek.

Aki ingyenes számlavezetést is keres mellé, és minden évben ingyenes bankkártyát, ilyen ajánlatot ma már nem talál. Ha megelégszik az első évben ingyenes bankkártyával a díjmentes számlavezetés mellett, akkor három banktól tizenöt bankszámlát találhat.

A legkedvezőbb összköltség a Gránit Banké, ahol a Gránit Digitális számla esetében a feltétel nélküli ingyenes számlavezetés mellett csak a GRÁNIT MOST bankkártyáért kell évi 1 390 forintot fizetni, azt is csak a második évtől.

A CIB Bank Eco bankszámlája hasonlóan ingyenes számlavezetésű, de itt ehhez már szükség van legalább a minimálbér bankba utalására (133 000 forint) havonta. Első évben nem kell fizetni a Visa Inspire Elektronikus Bankkártya éves díját, utána ez a díj 4 844 forint évente.

Az OTP Banknál a Smart számlacsomag szintén jövedelemfeltétellel (35 éves korig minimálbér, afelett 150 000 forint) tehető ingyenessé, a hozzá kapcsolódó Mastercard Online Smart kártya évente 4 645 forintba kerül, de az első évben ingyenes.

A K&H Banknál is szükséges a jövedelemátutalás a K&H minimum plusz számlacsomag ingyenes számlavezetéséhez, méghozzá legalább havi 133 000 forint értékben. Emellett folyamatosan szükséges teljesíteni az 500 000 forint megtakarítást is a havi számlavezetési díj lenullázásához. A számlához kapcsolódó K&H Mastercard érintőkártya éves díja az első évben ingyenes, utána 6 906 forint évente.

A Raiffeisen Banknál megnyitható Online bankszámla havi számlavezetési díja 0 forint, és ebben az évben nem kell megfizetni a különleges, függőleges grafikájú VertiCard Mastercard dombornyomásmentes bankkártya kibocsátási díját, amivel 3 142 forint spórolható meg. Az éves kártyadíjat (5 799 forint) azonban itt az első évben is meg kell fizetni.

A MagNet Banknál is elérhető az ingyenes számlavezetés. A Diamond számlacsomag havi díja becsületkasszás, amelynél a havi számlavezetési díj alapértelmezetten 0 forint, a Mastercard Alap bankkártyáért pedig havi 202 forintot kell fizetni, ami kevésbé megterhelő, mint az évi 2 424 forintot kifizetni egyben.

Töretlen a hazai mobilapplikációk fejlesztése

A negyedév egyik fontos híre volt, hogy a kormány extraprofitadó néven új jogszabályban határozta meg a pénzügyi tranzakciós illetékemelés mértékét. Bár a hazai, napi bankolásra használt mobilalkalmazások világában ez nem sok változást okoz, az európai fintech piacon alapos felfordulást hozhat. (A hazai bankok ügyfeleinél, ha a bankok át is hárítják az illeték felső határának 6 000 forintról 10 000 forintra növelt összegét, az csak a 2 millió feletti, de 3 333 333 forint alatti átutalásokat érinti, azokat is utalásonként legfeljebb 4 000 forint plusz költség mértékéig.)

Ennek azonban a harmadik negyedév elején még nem látszik a hatása, mivel a külföldi fintech cégeknek csak szeptember 1-ig kell bejelentkezniük az illeték hatálya alá. Nagy kérdés, hogy a Revolut, a Wise, a PayPal és társaik bejelentkeznek-e vagy nem, illetve megtámadják-e a döntést egy európai uniós perben, ahogy egy korábbi hasonló esetben is tették a külföldi szerencsejátékot nyújtó fogadóirodák.

Ha bejelentkeznek, további kérdés, hogy áthárítják-e az illetéket az ügyfelekre, hiszen ezt az egyoldalú szerződésmódosítási szabályok értelmében az eddigi nullás díjnál nem tehetik meg.

Ezért csak a harmadik negyedévben lehet majd megmondani, hogy a díjakban eddig fennállt versenyelőny megmarad-e a külföldi fintech szolgáltatóknál a nullás díjak esetében. Ez azonban valószínűleg kevéssé érinti majd a mobilalkalmazásokat.

Ami viszont egyre növekvő szerepet játszhat a mobilappok életében, az egy új trend, mely a bankkártyás, illetve mobilos fizetésekhez kapcsolódik.

Az angol mozaikszó alapján ezt BNPL-nek hívjuk (Buy Now Pay Later, azaz vásárolj most, fizess később), amely a klasszikus áruhitel egy átcsomagolt változata. Az itthon egyébként 2015 óta elérhető, a POS terminálon keresztül beállítható részletfizetési szolgáltatás most új ruhába öltöztetve kétségkívül jelentős marketinglökést kapott a világtrend hatására.

A hazai bankok közül ezt a szolgáltatást a Magyar Cetelem Bank és az OTP nyújtja a hitelkártyáinál, míg az Erste Bank a hitelkártyáinál és a folyószámlahitellel rendelkező bankszámlákhoz kapcsolt betéti kártyáinál is. Az Ersténél ez azonban úgy is működik (Easy Pay néven), hogy az internetbankban vagy a mobilapplikációban az ügyfél kijelöli a részletfizetéssel rendezni kívánt tranzakciót, melynek visszafizetését a szokásosnál kedvezőbb feltételekkel intézheti aztán havi részletekben.

A BNPL azonban mostanában – elsősorban külföldön – problémákba ütközhet. Egyrészt hiányos a hitelkonstrukció szabályozási oldala, másrészt jelentős a túlzott eladósodás kockázata is. Idehaza viszont egyelőre nem látszanak ilyen kockázatok a jelenlegi szabályozás és a konstrukció mostani működése mellett. Ugyanakkor a hazai szakemberek nem is látnak benne akkora újdonságot, mint amit a BNPL körüli külföldi felhajtás okoz, elsősorban az Egyesült Államokban, ahol a felelőtlen hitelfelvételek nyomán sok esetben aztán a kereskedők fizetik meg a bedőlt kölcsönöket.

Összességében, mint látható a második negyedév beszámolójából, mind a magyar bankok, mind pedig az európai fintech cégek gőzerővel fejlesztenek a jövő legáltalánosabb bankolási felületén, a mobiltelefonon. Egész biztos, hogy a következő negyedévben is több újdonsággal találkozhatunk majd a napi pénzügyeinkben.

Gergely Péter,
Alapító, Biztosdöntés.hu, pénzügyi szakértő

A vendégszerzők külsős szakértők, nem a Forbes szerkesztőségének tagjai, véleményük nem feltétlen tükrözi a Forbesét.

The post Így tudsz költeni és spórolni egyszerre – kártyás vásárlási kedvezményekkel újítanak a bankok appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés