:

Élhetnénk így is: egy lakókapszula, amiben minden megvan, amire szükséged lehet – a Balatonon kipróbáltuk

Élhetnénk így is: egy lakókapszula, amiben minden megvan, amire szükséged lehet – a Balatonon kipróbáltuk

Ökokapszula-lakást helyeztek el Balatonudvarinál, egy hónapig bárki kipróbálhatta, milyen 6,5 négyzetméteren, full berendezés mellett eltölteni pár napot. Mi is odautaztunk, de a helyszínen kiderült, nem csak a kapszula érdemel szót. Antal Csaba, a Portushome tulajdonosa ugyanis itt nyitotta meg az ország első colivingjét egy évvel ezelőtt, amivel nem csak egy újtípusú közösségi teret, de egy progresszív szemléletmódot is hirdet.

Ökokapszulát helyeztek el a vászolyi Portushome-ban, itt az egyszeri és vissza nem térő lehetőség, hogy megnézzük. Kapóra jön, épp az északi parton nyaralunk, úgy, ahogy vagyunk – félig fürdőruhában, Balatontól vizes hajjal, a kutyámmal a hónom alatt – átvonatozunk egyből. Kicsit feszengünk a megjelenésünk miatt, de ez gyorsan oldódik Csaba társaságában: a Portus tulajdonosa régi barát módjára üdvözöl, és példaértékű vendégszeretettel vezet körbe bennünket az ország első colivingjében, a digitális nomádok és networkingre éhes cégek Mekkájában, ahol most mi is eltölthetünk egy éjszakát.

A Portushome az ország első colivingje.
Fotó: Bata Tamás

De még mielőtt a közepébe vágnánk, neki is, nekünk is le kell zavarnunk egy meetinget. Ő éppen a díjátadót nézi – ugyanis a Portushome bekerült a Global Coliving Awards 2022 döntősei közé – , engem pedig a coworking-office rész elkülönített Skype-szobájába vezet. Ízlésesen, de felesleges figyelemelterelő elemek nélkül tervezett közösségi téren sétálunk végig. Minden megvan, ami a nagybetűs ideális munkakörnyezethez kell: természetes fény, kényelmes asztalok, konyha, lehetőség a kis- és nagy csoportos meetingre, kipárnázott, elvonulós munkaállomások, szocializálódós közös tér, rengeteg töltőállomás, különböző kábelcsatlakozók. Ha hátrébb sétálunk a félhektáros birtokon, 10 fő elszállásolására kialakított lakrészek és tiny-home, levendulás, hatalmas zöld placc fákkal, na meg persze az a bizonyos ökokapszula. Idilli az ittlét, könnyebb innen a munka. Nem csoda, hogy tavaly az év közösségi terének választották a Portust.

A Portushome-ot talán Az Év Közösségi Irodájának választották.
Forrás: Bata Tamás Családi vállalkozás, amiben a világ összes vállalkozója részt vehet

Bár sok szó nem esik külön a házaspárról, egyből látszik, hogy Csaba és felesége jó csapatot alkotnak: remekül összefésülik elsőre távolinak tűnő, de szinergikus munkatapasztalatukat és érdeklődésüket. Ez már meglátszott korábbi vállalkozásuk, a lakberendezés esetén, és most, a Portushome-nál is: Csaba térinformatikus freelancerként és projekt-managerként dolgozik távmunkában, felesége vendégházakat üzemeltet, és mindketten rajonganak a tiny home-mozgalomért. 10 éve elhagyták a fővárost egy nyugodtabb és családbarátabb élet reményében, három éve pedig megálmodták a Balaton, és az ország első co-living space-ét, pontosan két utcára saját otthonuktól. Kovács D. Barna építész menő közösségi teret tervezett az egykori istállóból, és az ő ízlését dicséri a pici lakrészek és a tiny-home ízléses és praktikus kialakítása is. Bár nehezen veszem le a szemem a Pinterestre kívánkozó lakberendezési fortélyokról, hamar kiderül, hogy a szellemiség a külcsínnél is fontosabb itt.

„Megváltoznak az életkörülményeink, és megváltoznak a munkakörülményeink is. Én itt nem egy vendégágyat és egy irodát kínálok, hanem egy közösséghez való tartozást”

– mondja el Csaba, és rögtön sorolni is kezdi azokat a programokat, amikkel a közösségépítést facilitálják.

Antal Csaba
Fotó: Bata Tamás

Heti egy közös ebéd, amin mindenki bemutathatja a saját projektjét, keddenként főzőworkshop, aztán témahetek, amiken egy héten át minden este más program várja a résztvevőket. Év elején úgy nevezett soft-landing package-et hirdettek, amiben az ideérkezők „biztonságos körülmények között próbálhatták ki a vidéki életet és a távmunkát”. A Portushome-ot egyaránt látogatják helyi munkavállalók, akik otthonuktól elvonulva dolgoznának, digitális nomádok, akik épp a Balatont vették célba, és komplett cégek is, akik stratégiai- és termékfejlesztési napokra térnek be Csabáékhoz. Bár minden vendég egyedi nézőpontokat hoz, mégis van, ami összekösse őket: kíváncsiak egy alternatívabb, most még ritkaságszámba menő életformára, aminek a közösség és a tudásmegosztás az alapja. Találkozónk idején épp a Vespucci Capital befektetési igazgatóját, Vadász Gábort várják, aki a következő napokban tanácsokkal látja majd el a Portus vendégeit.

 Meg is jegyzem Csabának, olyan ez, mint egy modernkori kommuna.

„Az élet nagyon sok területén látunk transzformációt. Beindult a sharing economy, a megosztáson alapuló gazdaság, és egyre több munkaadó látja be, hogy távmunkában is lehet értékes munkát végezni.

És ahogy megosztjuk egymással az autót például a carsharing alkalmazásokkal, vagy az irodát a coworking-office-okban, ugyanúgy megoszthatjuk a lakhelyünket és a tudásunkat is. A covid óta az egész világ helyfüggetlen munkavállalókból áll, és mi épp őket várjuk ide”

– teszi hozzá.

+ 6 kép a galériában + 6 kép a galériában Így néz ki belülről a Portushome közösségi irodája. (9 kép)

Csaba kihangsúlyozza: hisz benne, hogy a Portushome hatással van a környezetére több szinten is, éppen ezért kizárólag helyi termelőktől vásárolnak – a szomszédos sajtmanufaktúra, a helyi borászat és a balatoni sörfőzde kedvenceik közé tartozik – , és figyelnek a környezet védelmére. Megújuló energiával fűtenek, biológiai szennyvíztisztítót használnak, és az építkezés során ügyeltek rá, hogy az eredeti major ne lássa kárát az épületfelújításnak.

Ami az árakat illeti, a coliving valahol az Airbnb és az albérlet között helyezkedik el: egy éjszaka 35 ezer forint, de ha tovább maradsz – akár heteket vagy hónapokat – arányosan csökken az összeg. A közösségi irodába napijegyet és bérletet is lehet váltani: egy nap 3500 forint, a 10 alkalmas bérlet pedig 30 ezer, de ha náluk szállsz meg, természetesen ez a csomag része.

Csaba elmondja, hogy a beruházás túlmutatott a konyhapénz keretein, így van benne bankfinanszírozás, de azzal együtt is nyereséget termel a cég. Jelenleg körülbelül 15 millió forint az éves árbevétel – holott még csak egy éve nyitották meg a kapukat.

A birtok hátsó részén egy tiny-homot építettek, amit szintén Kovács D. Barna tervezett.
Fotó: Bata Tamás Az ökokapszuláról

Miután bejártuk a coliving space-t, Csaba a major hátsó részébe vezet bennünket. Nem nehéz kiszúrni, melyik az ökoapszula. Szerintem repülőcsészalj, a barátom szerint tengeralattjáró, két másik vendég szerint egy teknős és egy tojás keresztezése. Már japán sci-fi jeleneteket vizionálok, pedig még csak kívülről láttuk. Az ajtó úgy nyílik ki, mintha egy Batmobilba szállnék be. Az egész kapszula össz-vissz 6,5 négyzetméter, azon belül van egy kétszemélyessé nyitható ágy, egy konyha kis hűtővel és főzőlappal, wc és zuhanyzó, és rengeteg tároló hely. Na jó, „rengeteg” – mármint a kapszula adottságaihoz képest.

Csaba a szlovák építésziroda honlapján bukkant rá az ökokapszulára, ami annyira megtetszett neki, hogy egyből Pozsonyba utazott, majd a birtokára rendelte. Most csak egy hónapra érkezett a különleges kis otthon, de a tervei között szerepel, hogy hosszabb távra is kikölcsönözze majd. A kapszula tökéletesen beillik a Portushome koncepciójába: bár megjelenésében túl futurisztikus és kissé tájidegen ide, a tiny-home-mozgalom, az alternatív életformák és a környezetvédelem legmenőbb képviselője ez.

Az ökokapszula össz-vissz 6,5 négyzetméter, azon belül van egy kétszemélyessé nyitható ágy, egy konyha kis hűtővel és főzőlappal, wc és zuhanyzó, és rengeteg tároló hely.
Fotó: Bata tamás

„Az ökokapszula egy autonom kis otthon, nem szükséges felcsatlakozni vele elektromos vagy vízhálózatra ahhoz, hogy komfortosan lakhass benne. Akkumulátor menedzsment rendszerrel, 880 W-s napelemmel, 750W-s szélturbinával működik, esővizet gyűjt, amivel aztán zuhanyozni lehet, és saját szennyvíztartóban tárolja a szürke vizet.

Bárhol letennénk a bolygón, működne – ez az elsődleges és legfontosabb célja”

– mondja el Csaba, hozzátéve: a kapszula tetején két kampó van, azzal rögzítik akár helikopterhez is, ami elviszi A-ből B-be a mindössze 1350 kilós otthont.

Izgalmas, okos, futurisztikus az egész. Tetszik a kapszula mögötti gondolatiság, de örülök, hogy hagyományos szállásunk van – ez a kapszula azért egyelőre inkább elméleti, mintsem gyakorlati síkon alkalmas a mindennapi életre. Legalábbis, ha a klausztrofób szempontokat is figyelembe vesszük. Viszont elgondolkodtat arról, milyen lenne egy mobil környezetben élni, amivel folyamatosan változtathatom az életterem, és milyen lenne úgy limitálni a személyes tárgyaimat, hogy beférjek egy ekkora élettérbe.

Fotó: Bata Tamás Fotó: Bata Tamás

Csabát is leginkább ez foglalkoztatja a tiny-home-okban:

„A tiny-home mozgalom nem csak építészeti, de világlátásbeli mozgalom is. Gondolj bele, hogy egy ilyen kapszulában minden megtalálható, amire szükséged van a mindennapi élethez. Ezeken felül pedig rengeteg felesleges dolgot halmozunk fel, holott valójában élhetnénk így is”

– mondja el.

The post Élhetnénk így is: egy lakókapszula, amiben minden megvan, amire szükséged lehet – a Balatonon kipróbáltuk appeared first on Forbes.hu.