:

Történelmi lesz a 2024-es Tour de France

A legrangosabbnak tartott, patinás háromhetes biciklis körverseny befutóját nem Párizsban fogják rendezni.

A Tour utolsó szakasza hagyományosan Párizsban van, az összetett élmenők között a nagy dolgok ekkorra már eldőlnek jellemzően. Korábban az sem volt ritka, hogy a mezőnyben a sportolók pezsgőt fogyasztva gurultak be a francia fővárosba. 2024 lesz az első alkalom, hogy nem Párizsban, hanem Nizzában rendezik majd meg az utolsó szakaszt az olasz sportlap, a La Gazzetta dello Sport szerint.

A 111. alkalommal megrendezett Tour nem Franciaországból, hanem Firenzéből indul majd. Egyre jellemzőbb, hogy a sportág népszerűségének növelése érdekében a nagy körversenyek rajtjait más országokba viszik, a Giro d’Italia idén Magyarországról indult, például. Ez üzleti lehetőségnek sem utolsó, és a szervezők egyre kreatívabb, a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) éppen ezért fontolgatja, hogy limitálja, hány évente lehetne a rajtokat külföldre vinni.

De mi értelme áttenni a verseny utolsó napját más városba? A szervezők a 2024-es párizsi olimpia időbeli közelségével (július 26–augusztus 11.) magyarázzák a döntést. A játékok miatt a Tourt eleve egy héttel korábban indítják majd, mint az szokásos, június 29-től július 21-ig fog tartani.

The post Történelmi lesz a 2024-es Tour de France appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés