:

Elit kommandós volt, ma egymás után dönti a rekordokat az inkognitóból indult nepáli hegymászó

Elit kommandós volt, ma egymás után dönti a rekordokat az inkognitóból indult nepáli hegymászó

Nirmal Purja nepáli hegymászóra 2019-ben figyelt fel a világ, miután serpákból álló csapatával 189 nap alatt sikerült megmásznia a Föld tizennégy legmagasabb hegycsúcsát. Emberfeletti teljesítményével Purja számos rekordot megdöntött, ám a története ezzel nem ért véget. 2021 januárjában véghezvitte azt, ami korábban senkinek sem sikerült: télen, oxigénpalack nélkül meghódította a K2-t, legújabb, idén májusban elért rekordja pedig, hogy mindössze nyolc és fél nap alatt megjárta a Kancsendzönga, az Everest és a Lhoce csúcsát. A gurkhából elit kommandóssá, majd magashegyi expedíciós hegymászóvá vált Nirmal Purjával lehetetlen küldetésekről, izgalmas felismerésekről, csúcsdöntögetésről és a nagy hegyek védelméről beszélgettünk. 

Nirmal Purja Nepálban, a Dhaulagiri Himalája körzetben született, de gyermekkorát a síkvidéki Chitwanban töltötte. Kiváló sportoló kamaszként az egyetlen álma az volt, hogy apja és bátyjai nyomdokaiba lépve csatlakozzon a Brit Hadsereg gurkha hadtestéhez. Eltökéltsége már a kiválasztásra való felkészülés alatt megmutatkozott: a híres Doko kihívásra például úgy edzett, hogy kövekkel megpakolt bambuszkosárral a hátán futott hegynek fel nap mint nap, mígnem sikerült 46 percen belül teljesítenie az 5 kilométeres távot.

Purja tizennyolc évesen lett a gurkha alakulat tagja, majd hat év szolgálat után még feljebb akart lépni, ezért 2009-ben jelentkezett a Brit Hadsereg egyik elit egységébe, a Különleges Hajóalakulatba (SBS, Special Boat Service), mely túlnyomórészt a brit királyi tengerészgyalogság kommandósaiból áll és titkos rajtaütésekre specializálódott. Fél éven át tartó embert próbáló kiképzéseket követően végül ez az álma is teljesült, így ő lett az első gurkha, akit beválogattak különleges tengeri szolgálatra. 

„A Különleges Erőknél folyton szekáltak a társaim, hogy nepáli létemre nem jártam még nagy hegyeken, és ezzel bogarat ültettek a fülembe. Így hát 2012-ben az egyik eltávom alatt megindultam az Everest alaptáborába, és annyira magával ragadott az élmény, hogy Katmanduba visszatérve győzködni kezdtem a hegyi vezetőmet, tanítson meg az igazi hegymászásra. Nem sokkal később útnak indultunk és feljutottunk a Lobuche csúcsára (6119 m – a szerk.) a keleti oldalon. Ez volt az első magashegyi kalandom, és innentől kezdve nem volt megállás” – mesélte Nirmal Purja a Forbes.hu-nak. 

Fotó: Pemba Tenzing serpa és Nimsdai

Bár a prioritás továbbra is az SBS maradt, Purja egyre magasabbra tette a lécet a hegymászásban, így jutott fel 2014-ben az alaszkai Denali csúcsára, ahol akár -50 Celsius fokra is eshet a hőmérséklet, majd jöttek a halálzónák: először a Dhaulagiri (8167 m), amit egy katonatársával mászott meg, két évvel később pedig teljesen egyedül bevállalta a Mount Everestet (8848 m), és közben a világ más részein is sikeres magashegyi expedíciókat hajtott végre.

Miután 2017-ben immár a G200E gurkha-expedícióval másodszor is feljutott az Everest csúcsára, majd onnan vissza az alaptáborba, Purja fogta magát és ismét megmászta az Everestet, majd rögtön a Lhocét és a Makalut is – mindezt öt nap alatt.

Hamar felismerte azt a fiziológiai adottságát, hogy gyorsabban tud mászni, akklimatizálódni és regenerálódni, mint a legtöbb hegymászó, ez a felfedezés pedig egyre komolyabb ambíciókat táplált. 

„Négy évvel ezelőtt, 2018 közepén már az extrém hideg és hegyi hadviselés szakértőjeként szolgáltam az elit alakulatban, tehát a legfőbb feladatom az volt, hogy a hegymászás új technológiáiról tanuljak, és az ismereteimet, tapasztalataimat átadjam a társaimnak. És ekkor jött egy gondolat, ami teljesen lázba hozott. Megkérdeztem a törzsőrmestert, hogy a következő szabadságom alatt megmászhatom-e a világ öt legmagasabb hegycsúcsát. A célom az volt, hogy nyolcvan napon belül teljesítsem a kitűzött célt.

A feletteseim először jó ötletnek tartották, de miután utánajártak, hogy ez pontosan mit is jelent, azt válaszolták, hogy szó sem lehet róla, túl veszélyes. Nem akarták vállalni a kockázatot. Ekkor döntöttem el, hogy búcsút intek az elit kommandós karrieremnek, és új életcélt tűzök ki.

Csak miután leszereltem, találtam ki, hogy megmászhatnám mind a tizennégy nyolcezrest. Korábbi csúcstámadásaim során szerzett tapasztalataim alapján és némi számolgatás után arra jutottam, hogy – figyelembe véve a mászási időszakokat a különböző területeken – hét hónap alatt, három fázisban képes lennék megmászni a tizennégy hegycsúcsot. Így született meg a Project Possible 14/7 koncepciója. Meg akartam változtatni a 8000-es csúcsok meghódításának dinamikáját. Ez lett a legújabb álmom” – árulta el a hegymászó, aki a leszerelését követően azonnal munkához látott, hogy szponzorokat szerezzen a tervéhez. 

Inkognitóból a Netflixig

Purja helyzetét nehezítette, hogy mivel azelőtt mindig inkognitóban mászott – hiszen kockázatos lett volna felfednie, hogy a Brit Hadseregben szolgál –, nem ismerték a nevét, másrészt senki nem hitte el, hogy képes lenne ilyen teljesítményre. Egy éven át szinte hiába próbálkozott, csak kisebb anyagi támogatásokhoz jutott, mígnem jelzáloghitelt vett fel a házukra, hogy legalább az első fázis egy részét fedezni tudja, és végre belevághasson a projektbe.

„A feleségem, Suchi, aki mindig mindenben támogatott és hozzászokott már a kockázatos helyzetekhez, azt mondta: »Oké, Nims, de ajánlom, hogy sikerüljön!«”

Arról, hogy Nirmal Purja pontosan hogyan is teljesítette társaival, Mingma David serpával, Gesman Tamanggal, Geljen serpával, Lakpa Dendi serpával, Sonam serpával, Halung Dorchi serpával, Ramsh Gurunggal, Kasang serpával és Dawa serpával a sokak által lehetetlennek vélt küldetést, Beyond Possible című könyvében számol be részletesen, és a nem mindennapi történetről egy dokumentumfilm is készült, mely a Netflixen elérhető. 

A K2-n, 2021 telén. Fotó: Sandro Gromen-Hayes és Nimsdai

Véleménye szerint fiziológiai adottságai mellett Purja rendkívüli mentális szívósságának és a hadseregben szerzett kvalitásainak köszönhetően képes legyűrni a halálzóna jelentette akadályokat. „Katonai pályafutásom alatt megtanultam, hogyan kell életveszélyes körülmények között, extrém nyomás alatt megfelelő döntéseket hozni és gyorsan cselekedni. Egyedül megmászni a világ legmagasabb hegyét, amin több százan életüket vesztették, óriási kockázatnak tűnt, de kellően képzett voltam ahhoz, hogy vállaljam ezt a rizikót, mert tudtam, hogy hol a határ az elszántság és az elvakultság között” – állítja a hegymászó, aki az expedíciókat mindig úgy tervezi meg, akár egy katonai hadműveletet. 

„Egy magashegyi expedíció során is nélkülözhetetlen, hogy felkészülj minden eshetőségre, hogy folyamatosan elemezd a helyzetet és menet közben rugalmasan helyreigazításokat végezz. Behatóan kell ismerned a terepet, továbbá tisztában kell lenned azzal, hogy a csapat hogyan teljesít, hogy érzi magát, és a csapattagok számára lehető legjobb eredmények elérésére kell összpontosítanod. Logisztikai szempontból is nagyon fontos, hogy megbízható felszereléssel rendelkezz, olyannal, ami nem hagy cserben, amikor a legnagyobb szükséged van rá.

De legyél bármennyire felkészült és fegyelmezett, a hegyen is érhetnek váratlan meglepetések, akár a harctéren, éppen ezért kitartóan, módszeresen és érzelemmentesen kell dolgoznod. Ez persze nem azt jelenti, hogy robotként működöm, inkább csak lenémítom a hátráltató gondolatokat, és csendben szenvedek.

Voltak nagyon nehéz pillanatok a mászások alatt, amikor közel álltam ahhoz, hogy feladom és visszafordulok, és volt, hogy húsz óra strapás úttörés és kötélrögzítés után, totál kimerülten már inkább a halált kívántam. Ilyenkor mindig emlékeztettem magam arra, hogy miért is csinálom az egészet: egyrészt azért hogy megmutassam a világnak, hogy semmi sem lehetetlen, és ezzel inspiráljam az embereket, hogy valósítsák meg az álmaikat, másrészt pedig azért, hogy elismerést vívjak ki a nepáli népnek és a serpa közösségnek, akikre a hegymászó társadalom mindig csak mellékszereplőkként tekintett” – mondja Purja.

A hegymászót sok támadás érte már azért, mert általában oxigénpalackkal mászik, holott ez a műfaj ugyanúgy elismert nemzetközi szinten, mint a palack nélküli mászás. A nepáli csúcsdöntögető indoka erre egyszerűen az, hogy első a biztonság, és ez alatt nem csak a saját testi épségét érti: a tizennégy csúcstámadás során több alkalommal is megtapasztalták társaival, hogy mennyire jól jön az oxigénpalack, amikor magára hagyott, a végkimerülés határán lévő mászókba botlottak és vittek le egy hegyről. Azt pedig, hogy Purja képes „tisztán” is remekelni, mi sem bizonyítja jobban, mint tavalyi rekordkísérlete: 2021 januárjában véghez vitte azt, ami korábban senkinek sem sikerült – télen, oxigénpalack nélkül meghódította a K2-t.

A K2 csúcsán. Fotó: Nimsdai

És hogy milyen tanulságokkal gazdagodott hegymászó karrierje során? „Az egyik legfontosabb lecke, amit megtanultam, az az, hogy a csapatvezetés nem mindig arról szól, hogy te mit akarsz. Hiába bírod a strapát, hiába haladnál tovább, mert ki tudja, mikor nyílik újabb időjárásablak a csúcstámadásra, ha a társaidon azt látod, hogy pihenésre van szükségük. A biztonság és a siker érdekében kompromisszumokat kell kötni, csapatként együttműködni. Érdekes felismerés volt az is, hogy a jelentéktelennek tűnő dolgoknak milyen komoly szerepe van a nagy hegyeken való túlélésben.

Rengeteg praktika létezik, amivel energiát spórolhatsz vagy csökkentheted a hipotermia kialakulásának esélyét, ilyen például az orron keresztüli belégzés, ami felmelegíti a levegőt, mielőtt az a tüdődbe kerülne.”

Még valamit kiemel: „Viszonylag korán, 2015-ben ébredtem rá arra, hogy soha nem szabad alábecsülni egy kihívást. Amikor az Aconcagua megmászására készültem, néhány ismerősöm azt mondta, számomra ez gyerekjáték lesz, és jóformán így is álltam hozzá ehhez a kalandhoz. Az év elejére terveztem a mászást, amikor a déli féltekén meleg van, és eszerint pakoltam ruházatot is, de amint az útvonal kiindulópontjához értem, esni kezdett a hó, és később, a csúcstámadásról az alaptáborba visszakényszerült mászók figyelmeztettek, hogy most különösen zord és veszélyes a helyzet odafent. Végül kölcsönkaptam egy pár, az enyémnél masszívabb magashegyi bakancsot és dzsekit, és megindultam.

Háromszáz méterrel a csúcs előtt majdnem feladtam, miután elhomályosult a látásom és hirtelen beütött a hegyi betegség. Kemény küzdelem árán végül sikerült a csúcsra értem, de alig vártam, hogy visszaforduljak.

Az Aconcagua megtanította: bármit is teszel, légy magabiztos, de mindig tisztelettel állj hozzá az előtted álló kihívásra – akkor kevésbé érhetnek fájdalmas meglepetések. Onnantól fogva minden egyes hegyre úgy tekintettem, hogy ez lehet az utolsó, amit megmászok – ha nem kezelem azt kellő alázattal.”

A Big Mountain Cleanup kezdetén. Fotó: Sandro Gromen-Hayes és Nimsdai

Zero waste

A tisztelethez tartozik a hegyek megóvása is, véli Purja, aki mindig is zéró toleranciát tanúsított az expedíciós kultúra által termelt hulladékkal szemben. Saját vállalkozásával, az Elite Expeddel is szigorúan követik a „ne hagyj nyomot” és a „clean as you go” irányelveket, az Everesten felállított táborukat pedig idén már egy napelemes tömb látja el energiával. 

„Egy expedíció során egy hegymászó átlagosan 8 kg hulladékot hagy maga után, amibe beletartozik az elhasznált felszerelés, így a kötelek, sátrak, oxigénpalackok, ételtárolók, ahogy az emberi széklet is. A klímaváltozás okozta extrém mértékű hó- és jégolvadás révén ezek a szennyezőanyagok a vízrendszerbe kerülve komoly egészségi kockázatot jelentenek a hegyekben élők számára. Saját szememmel láttam a globális felmelegedés hatásait, mióta 2012-ben először jártam az Everesten.

A Himalája gleccserei azóta tavakká váltak, mindössze tíz év alatt. A klímaváltozás káros hatásainak megállítása közös, globális felelősség, a nagy hegyek megóvása azonban lokális szintű feladat, amiből a hegyeket használóknak mind ki kellene venniük a részüket.

Nepál egy lenyűgöző ország, rengeteg lehetőséggel, és szerintem a turizmust fenntartható módon is lehet csinálni. Szerencsére egyre több ígéretes kezdeményezés születik, olyan szervezetek, amelyek gondoskodnak arról, hogy az emberek pénzt kapjanak azért, hogy lehozzák a hegyről az oxigénpalackjukat és speciális zsákokat vihetnek magukkal a vendégházakból, hogy azokba gyűjtsék, majd visszavigyék a szemetet az alaptáborba. Persze, odafent bármikor megtörténhet, hogy vihar sújt egy magasabban lévő tábort és széttépi a sátrakat, de mi is igyekszünk mindent feltakarítani magunk után, és visszavinni az alaptáborba” – meséli a hegymászó, bár ezzel még korántsem elégedett meg, ezért elkezdett takarító expedíciókat szervezni.

A jó élet Takács Dalma 12 perc olvasás
4 lány, 2 hét, 12 ezer kilométer – néhány gondolat, amit magammal hoztam Peruból
A jó élet Topolay Gábor 23 perc olvasás
Ilyen volt egy hónapig utazgatni Amerikában – bakancslistás élménybeszámoló a világ egyik legjobb országából
A jó élet Forbes 6 perc olvasás
7 pénztárcabarát, mégis lélegzetelállító európai úti cél, amit érdemes betervezni a nyárra

Azért hozta létre a Nimsdai Foundation alapítványt és indította útjára a Big Mountain Cleanup projektet, hogy visszaadhasson valamit a nagy hegyeknek és azoknak, akik az otthonuknak tekintik azokat. Tavaly ősszel több mázsa hulladéktól szabadították meg a Manaslut, idén tavasszal pedig a csapat az Everesten végezte az eddigi legambiciózusabb takarító munkát, a négyes tábortól a South Col csúcsáig, ami már a halálzónában van.

A tevékenység része az is, hogy eltávolítják az elhasználódott köteleket, és újakat rögzítenek helyettük. „Túl sok haláleset történt már a nagy hegyeken a hátrahagyott sérült kötelek miatt, amikbe a mászók véletlenül kapaszkodnak bele. A munka oroszlánrészét hat serpa végzi, de szerettünk volna lehetőséget adni mindenkinek a hegyen, hogy segítsen, így sokkal hatékonyabban tudunk takarítani. Bárki, aki magával hoz valamennyi hulladékot a négyes, a hármas vagy a kettes táborból, pénzjutalmat kap, az pedig, hogy mennyit, attól függ, hogy mit és honnan hoz le. Van egy alkalmazásunk is, ami mindent rögzít, így az emberek nyomon követhetik, hogy ki, hol és mennyi szemetet gyűjtött össze.

Hiszem, hogy a nagy hegyeket mindenkinek joga van megmászni, ahogy azt is, hogy ezt felelősségteljes módon, a természet és a helyi közösség biztonságának megőrzését támogatva is lehet csinálni.”

Lehet, lehetőség, lehetséges – ezek a kulcsszavak hajtják Nirmal Purját, aki szédületes tempóban adja a világ tudtára, hogy nem létezik előtte akadály, mert „az elme felül tud kerekedni bármilyen magaslaton”. Arra a kérdésemre, hogy ennyi hegycsúcs és világcsúcs után mi lesz a következő lépése, sejtelmesen csak ennyit felelt:

„Várd ki a végét! A küldetéseim kilencvenöt százalékát még nem teljesítettem.”

The post Elit kommandós volt, ma egymás után dönti a rekordokat az inkognitóból indult nepáli hegymászó appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés