:

A világ leggazdagabb embere szerint szinte bárki összespórolhat 34 millió forintot

A világ leggazdagabb embere szerint szinte bárki összespórolhat 34 millió forintot

Elon Musk, a világ leggazdagabb embere úgy véli, hogy szinte mindenki számára megengedhető lesz a Marsra való eljutás – írja az IFLScience. A hipotetikus utazás egy személynek 100 ezer dollárba, azaz több mint 34 millió forintba kerülne.

A Tesla és a SpaceX feje Chris Andersonnak, a TED főszervezőjének adott interjút. A több mint egyórás beszélgetés során többek között az is kiderült, hogy a milliárdosnak jelenleg nincs saját háza, de természetesen Musk grandiózus, a vörös bolygót érintő álmáról is szó volt. A vállalkozó célja az, hogy egy önfenntartó várost alapítsanak az égitesten.

Musk szerint amennyiben a Marsra költözés mondjuk 100 ezer dollárba kerülne, akkor szinte mindenki eljuthatna oda, aki szeretne.

Ehhez csak annyi kellene, hogy az érintettek eleget dolgozzanak, illetve spóroljanak.

„Szeretnénk mindenki számára elérhetővé tenni, aki menni akar” – mondta.

Ryan Lash / TED Conferences, LLC / AFP

Musk hozzátette, sokan dönthetnek úgy, hogy valamiféle támogatás vagy kölcsön segítségével veszik meg a jegyet. A milliárdos ugyanakkor arra számít, hogy valójában csak az emberiség kis százaléka szeretne tényleg eljutni a Marsra.

Musk szerint az önfenntartó marsi kolóniához nagyjából egymillió emberre lenne szükség. Úgy számol, hogy egy ezer darabból álló Starship-flottával, 2,2 évente lehetne telepeseket vinni az égitestre. A Starship a SpaceX jelenleg fejlesztés alatt álló űrhajórendszere, amelynek fedélzetén egyszerre akár száz ember is utazhat majd.

A milliárdos márciusban azt mondta, legkorábban 2029-ben léphet ember a Marsra – korábban még 2024-es dátumról beszélt. Ha minden a terveknek megfelelően halad, a flotta a 2030-as években kezdheti meg az emberek szállítását. Musk úgy véli, az első telepesek dolga nem lesz egyszerű: a küldetés veszélyes, kényelmetlen és nehéz lesz, és talán nem lesz esély a visszajutásra.

The post A világ leggazdagabb embere szerint szinte bárki összespórolhat 34 millió forintot first appeared on 24.hu.