:

Előremenekült a covid alatt, minden belead a szezonban a ma végre menetrend szerint nyitó Budapest Park

Idén 10. születésnapját és 11. évadát ünnepli a Budapest Park, ahol ezúttal minden eddiginél több nemzetközi szupersztár fordul majd meg a színpadon. A szezon április 20-án az Ukrajnában zajló háború civil károsultjai megsegítésére szervezett segélykoncerttel kezdődik. De kik várhatók még? Miben lesz más az idei év, mint az eddigiek? Hogy hat az infláció a Park áraira, és mi van, ha újra beüt a covid? Pálffy András, a Budapest Park alapító-vezetője választ.

Az idei nyitás több szempontból is különleges a Budapest Park számára, de az egyik talán legfontosabb, hogy három év után most végre újból a tervezett időben és menetrend szerint, korlátozások nélkül indulhatnak el. Szerdán egy stílusokon és korszakokon átívelő, gigantikus, 25 zenészből álló all stars line-uppal startolnak a Random Trip koncertjén. A teljes jegybevételt négy civil szervezetnek (Budapest Bike Maffia, Magyar Vöröskereszt, Migration Aid és UNICEF Magyarország) ajánlják fel.

Magyar felhozatal

Április 21-én a fiatal tehetség, Dzsúdló izzítja a közönséget, aki egy szempillantás alatt építette ki többezres rajongói bázisát. Pénteken a nemrégiben Mucsi Zoltán főszereplésével készült új dalát és videóját bemutató, a hazai alter szcéna egyik bástyájának számító 30Y lép színpadra, szombaton pedig Bódottával tölti meg a táncteret a Honeybeast. És ez még csak a kezdet: április 28-án szintén egy különleges zenei kollektíva, a hazai hip-hop krémjét (pl. Beton.Hofi, Punnany Massif, Animal Cannibals, stb.) felvonultató Fővárosi Rapcirkusz lép a porondra, és persze idén is lesz Irie Maffia, Margaret Island, önállóan Punnany Massif és Wellhello is.

Amit semmiképp ne hagyj ki: Április 29-én utolsó koncertjét adja a Kistehén, július 1-én itt tér vissza Rúzsa Magdi, a Carson Coma és az Esti Kornél pedig lemezbemutató koncerttel készül.

Külföldi felhozatal

Az elmúlt években sajnos rengeteg külföldi előadó koncertje maradt el, és többek között a Parknak is le kellett fújnia vagy halasztania néhány rég várt bulit. A bejelentés alapján idén ezt pótolják: a külföldi felhozatal nem csak mennyiségében súlyosabb az idei évben, de a létező szinte összes stílust érinti majd, legyen szó rockról, popról, indie-ről, elektronikus zenéről, de lesz még bluesrock és cigány-punk is! Idén visszatér a Parkba többek között Billy Idol, a Rise Against, Tash Sultana, a Gogol Bordello és Billy Talent, de fellép még a Moderat, a Thievery Corporation, a Three Days Grace és például a Pet Shop Boys.

Persze az elmúlt évek után felvetődhet a kérdés, hogy mi van, ha újra beüt a krach. Pálffy András optimista ebben a kérdésben:

„Nagyon reméljük, hogy ez nem történik meg.

Három év után ez az első alkalom, hogy a tervek szerint, időben tudunk elindulni, ez pedig hatalmas előnyt jelent az előző két évhez képest.

Ezért tudunk most több fejlesztést megvalósítani korlátozások nélkül: teljesen megújult például a színpadtechnikánk, és csúcsminőségű eszközök biztosítják majd a legjobb hangzást. A legtöbb vállalkozás esetében az anyagi stabilitáshoz elengedhetetlen a tervezhetőség, és ez nálunk sincs másképp.”

Amit semmiképp ne hagyj ki: a Deftones, a Pixies, az alt-J és Sofi Tukker bulija garantáltan az idei nyár leginkább várt koncertjei közé tartoznak.

Nemzenei programok

Az élő- és tánczenei programokon túl egyéb kulturális programokat is szervez idén a szórakozóhely.

„Szeretnénk azt gondolni, a Budapest Park azon túl, hogy koncerthelyszín és szórakozóhely, másfajta kulturális szerepet is betölt.

Éppen ezért évek óta működünk együtt különböző nívós intézményekkel, volt már nálunk korábban is kiállítása és installációja a Capa Központnak vagy a Ludwig Múzeumnak, illetve a Trafóval is dolgoztunk közösen korábban, idén mind a hárman visszatérnek hozzánk” – mondta el András. „Május 28-án megrendezzük a Park első saját szervezésű jótékonysági futóeseményét a Margitszigeten, amelynek nevezési díjával a Pető Intézet Alapítvány munkáját támogatjuk.”

Amit semmiképp ne hagyj ki: május első hétvégéjén megrendezik a Budapest Park első zenei kötődésű gardróbvásárát, a Repeatet, ahol előadóművészek, zenészek, zenekarok hozzák el ruhadarabjaikat, amiket áruba bocsátanak egy fenntarthatóbb jövőért. A bevételek egy részét a Siklósi Örs Alapítvány kapja.

Drágábbak lesznek a koncertek?

Miután óriási inflációval küzd az ország, sokunkban felmerülhet a kérdés, hogy vajon a koncertjegyek is drágulnak-e. Szerencsére úgy tűnik, ettől egyelőre nem kell tartanunk.

„A tavalyi koncerteket javarészt 2020-ról halasztottuk el, amelyekre már korábban is értékesítettünk jegyet, így emelésre egyáltalán nem volt lehetőség.

Ehhez képest idén előfordulhat minimális emelkedés, de ezeket mindig igyekszünk észszerű keretek között tartani.

Ilyen tekintetben nagyobb gondot jelent az euró árfolyamának ugrásszerű emelkedése, hiszen a nemzetközi előadókkal adott esetben már 1-2 évvel ezelőtt leszerződtünk, akkor még teljesen más árfolyamon számolva” – mondta el András.

Az új arculat

A Budapest Park csapata idén is nagy energiát fektet a megjelenésre. A kommunikációs anyagok elkészítésében partnerük továbbra is az Abstrct Group. A korábbi évektől eltérően most azonban nem egy lead grafikussal, hanem több fiatal tehetséggel (Balázs Borbála, Bencsik Bea, Kiss-Benedek Kristóf) dolgoztak a nyitókampány arculatától kezdve az animációs anyagokon át a színpadképig.

Utóbbi egyébként radikális változáson esett át: a koncerteket most már sokkal nagyobb (és álló formátumú) kivetítőkön követhetjük végig, de ami ennél is fontosabb, hogy a lehető legkiválóbb hangminőség érdekében mindkét oldalát konténerekkel vették körbe. Ez egyrészt a benti hangzást javítja, másrészt rendkívül jól felfogja a kifelé szűrődő hangokat, ezzel is tompítva közvetlen környezetük zajszennyezését. Ezen kívül egy vadiúj, csúcskategóriás nagyszínpadi hangrendszerrel emelik tovább a koncertélményt.

The post Előremenekült a covid alatt, minden belead a szezonban a ma végre menetrend szerint nyitó Budapest Park first appeared on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés