:

Megverte egy ötéves az óvodában, 62 millió forintnak megfelelő kártérítést kapott miatta

Megverte egy ötéves az óvodában, 62 millió forintnak megfelelő kártérítést kapott miatta

A 44 éves Aleksandra Aukett 250 ezer fontra (112 millió forintra) perelte a helyi önkormányzatot, miután a 2017 márciusában az akkori munkahelyén, egy londoni óvodában annyira megverte egy ötéves gyerek, hogy azóta is mankóval kell közlekednie.

Aukett csak rendet akart tartani a rá bízott csoportban, amikor egy „korához képest nagydarab” ötéves óvodás „megütötte, megcsípte és megrugosta”. A támadásban többszöri lágyrész-sérülést szenvedett.

A Közép-London megyei bíróságon megrendezett tárgyaláson a Sun beszámolója szerint azt mondta, az eset olyan traumatikusan érintette, hogy utána dolgozni sem tudott eljárni többet, mert félt az „iskolai környezettől”.

Richard Roberts bíró a keddi tárgyalás végén arra kötelezte az óvoda felügyeletéért felelős helyi hatóságot, London Hillingdon kerületének önkormányzatát, hogy fizessen kártérítést az asszonynak – mivel a tárgyalóteremben elhangzottak alapján világossá vált számára, hogy az óvodának többet kellett volna tennie az áldozat védelmében.

Gemma Witherington ügyvéd a tárgyaláson azt mondta, hogy a tárgyaláson csak X-ként emlegetett óvodás aznap először megvert egy másik gyereket, a dadusként dolgozó Aukett pedig ekkor kivitte a többi óvodást a teremből, hogy meg tudja beszélni a dolgot az agresszív ötévessel.

Ekkor azonban a gyerek rárontott, mellkason ütötte, megcsípte és megrugdosta a csípőjét, az ágyékát és az a lábait. A támadás hatására az áldozat a derekánál, a mellkasán és a bal fenekén is olyan súlyosan megsérült, hogy azóta sem gyógyult fel teljesen.

Orvosszakértők szerint a dadusnak azóta a krónikus hátfájással, a poszttraumás stressz szindrómával és a depresszióval is meg kell küzdenie.

Még mindig korlátozott vagyok.Meg sem közelítem a mobilitás, a fittség és az egészségi állapotom azt a szintet, amelyen a baleset előtt voltam

– írta le saját élethelyzetét Aukett, aki azt állította: az óvoda vezetése nem figyelmeztette őt, hogy a szóban forgó, veszélyeztetett családi háttérrel rendelkező óvodás olykor nemcsak a kortársaival, hanem a felnőttekkel is rendkívül agresszíven viselkedik.

A helyi önkormányzatot képviselő Roderick Abbott azzal védekezett: az ügyfelei mindent megtettek annak érdekében, hogy megvédjék a személyzetet és a gyerekeket a jelentkező kockázatoktól. Illetve kiemelte azt is, hogy az agresszív ötévesre vonatkozóan volt egy külön tanulói kockázatértékelés, amely pontosan meghatározta a potenciális veszélyeket – erről pedig a felperesnek is tudnia kellett.

A bíróság azonban Aleksandra Aukett mellé állt, és a helyi önkormányzatot 140 ezer font, azaz több mint 62 millió forintnak megfelelő kártérítés megfizetésére kötelezte.

The post Megverte egy ötéves az óvodában, 62 millió forintnak megfelelő kártérítést kapott miatta first appeared on 24.hu.