:

Budai villája mellett Rogán volt jegyzőjétől vett plusz telket Rogán kabinetfőnökének családja

Budai villája mellett Rogán volt jegyzőjétől vett plusz telket Rogán kabinetfőnökének családja
  • 24.hu
  • 15 Feb, 2022
  • Címkék: #

Még annál is nagyobb ingatlanvagyon-szerzési mutatványt hajtott végre az évek óta bevétel nélkül, veszteségesen működő cégével Rogán Antal kabinetfőnökének apja, mint eddig hittük. A 24.hu a múlt héten írta meg, hogy Nagy András, aki Rogán Antal szállásadója is, egy milliárdos értékű, háromszintes lakóházat építtetett a XII. kerületi Mártonhegyen cégével, a Brassolis Kft.-vel; az 1000 négyzetméteres telken egy úszómedence is található. Amikor azzal kerestük meg Nagy Andrást és fiát, Rogán kabinetfőnökét, Nagy Ádámot, igaz-e, hogy a házat Nagy Ádám és családja számára építették, egyikük sem nyilatkozott, helyette egy ügyvédi levelet küldtek, miszerint egyikük sem tartja magát közszereplőnek.

Most pedig arra bukkantunk rá, hogy

Nagy András cége nem sokkal később megvásárolta a szomszédos telket is. Az eladó Sélley Zoltán, a Belváros jegyzője volt.

Nagy András emellett ? amint korábban már beszámoltunk róla ? 2020 óta tulajdonosa a Rogán Antal lakhelyéül is szolgáló, a II. kerületi Csalán úton található 1000 négyzetméteres háznak, amelyet időközben társasházzá alakítottak (de hivatalosan mindhárom lakás tulajdonosa továbbra is Nagy András), és akkortájt az övé lett a Rogán család régi balatonlellei nyaralója is, miután a miniszter válása után megvásárolta azt a fideszes politikus volt feleségétől, Rogán-Gaál Cecíliától, akihez a vagyonmegosztás során került.

A Brassolis Kft.-nek a 2017-es indulása óta nem volt bevétele, eddig minden üzleti évet veszteséggel zárt. Viszont a cégadatokban 2020 végén megjelent egy 414 millió forintos tétel a befektetett tárgyi eszközök soron, ahol az ingatlanokat is szokás feltüntetni. A másik oldalon 421 millió forint kötelezettség látszik, de nem derül ki, hogy milyen tartozásról van szó, esetleg ez a rövid lejáratú tartozás jelentené-e azt a kölcsönt, ami az ingatlanberuházást fedezte. A mártonhegyi családi ház mindenesetre ennél is értékesebbnek tűnik, jelzálogjognak pedig nincs nyoma a tulajdoni lapon. Hiába kerestünk a luxusépítkezés financiális alapját, azt Nagy három másik cégében sem találtuk. És még kevésbé látszik ez úgy, hogy a korábban Rogánéknak ház körüli munkákat végző Nagy András cége az újépítésű, milliárdos forgalmi értékű mártonhegyi lakóház átvétele után néhány héttel a szomszédos telket is megvásárolta.

Az eladót, Sélley Zoltánt még Rogán Antal belvárosi polgármestersége idején nevezték ki a jegyzői posztra, sokáig Nagy Ádámmal is közvetlen munkakapcsolatban állt, hiszen ő Rogán személyi titkáraként szintén az önkormányzatnál kezdte karrierjét.

Sélley még 2008-ban szerzett meg egy kisebb területet, amit 2012-ben a mellette levő telekkel kiegészített. Az egyesítéssel egy 1041 négyzetméteres telekre tett szert, amelyen egy félbehagyott építkezés és egy romos ház állt. Ezeket azóta ledózerolták, így a szóban forgó ingatlan üres telekként kerülhetett Nagy András cégéhez. A környéken több százmillió forint körüli áron hirdetik a hasonló méretű ás adottságú, beépíthető területeket.

Megkeresésünkre Sélley nem árulta el a vételárat. Az üzletről annyit közölt, hogy személyesen Nagy András kereste meg az ajánlattal, a megállapodás pedig írásban jött létre.

A belvárosi jegyző ezzel az ingatlannal egyszer már bekerült a hírekbe. 2011-ben nyert a fejlesztési minisztérium napkollektor-pályázatán 622 ezer forint vissza nem térítendő állami támogatást a területre. Amikor pár évvel később kiderült, hogy nyoma sincs a romos, félkész házon a napkollektornak, azzal magyarázkodott, hogy le kellett szerelnie, mert nem bírta a tető, de később vissza fogják rakni. Azóta már ház sincs, nemhogy napkollektor.

Trükkös vásárlással jutott tetőtérhez

A Népszava korábban arról írt, hogy Sélley 2006-ban lett lakástulajdonos a Mártonhegyen, amikor egy Fodor utcai társasház egyik 60 négyzetméteres lakását vásárolta meg. 2013 nyarán aztán megvette a padlásteret is, háromszorosára növelve lakása alapterületét. A 90 négyzetméter hasznos alapterületű, összességében 149 négyzetméteres padlástérért Sélley hétmillió forintot fizetett. Mivel az adásvétel előtt Sélley és az önkormányzat a padlásteret a társasház alapító okiratának módosításával önálló albetétté alakította, a belvárosi jegyzőnek a társasház kisebbségi tulajdonosaként csak a társasházban levő tulajdoni hányadára eső vételárrészt kellett megfizetnie a XII. kerületi önkormányzatnak. A padlásteret arra hivatkozva értékesítette az önkormányzat, hogy a tetőszerkezet életveszélyessé vált, cseréje indokolt. Az önkormányzat a tető felújításából 1,2 millió forint költséget vállalt át Sélleytől, akinek pénztárcáját a padlástér-értékesítés így csak 5,8 millió forinttal terhelte meg a Népszava szerint. Az életveszélyes tető felújítása mintegy két évbe telt, Sélley a késedelmet az építési engedély hiányával magyarázta. A lap szerint ráadásul a belvárosi jegyző évekig adós maradt a társasház homlokzatának felújításával, vakolásával és a kerítés cseréjével is, pedig ezt is vállalta a szerződésben.

A luxusvilla melletti telek megszerzésével már a hárommilliárd forinthoz közelíthet azoknak az ingatlanoknak az összértéke, melyek az elmúlt két évben kerültek a propagandaminiszter kabinetfőnökének édesapjához és cégéhez. Emellett 2021 októberében Nagy Ádám vállalkozása, a 2020-ban 58 millió forint bevételt és 33 millió forint nyereséget elérő Nadan Property Kft. megvásárolt egy 1800 négyzetméteres, XIII. kerületi irodaházat a végrehajtói kar tulajdonában álló cégtől, ami főleg annak fényében volt édekes, hogy a nyomozati iratok szerint Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar letartóztatásban lévő elnöke korábban a Pécsi Tudományegyetem jogi karán intézkedett annak érdekében, hogy Nagy Ádám szóbeli vizsgát tehessen anélkül, hogy megjelenne a vizsgáztatók előtt. A cég azt közölte, hogy az irodaházat nyilvános nyílt pályázaton vásárolták meg, a vételárát pedig kölcsönből és a bevételeikből finanszírozták.

The post Budai villája mellett Rogán volt jegyzőjétől vett plusz telket Rogán kabinetfőnökének családja first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés