:
Breaking News

Nem hagyja annyiban a szövetség és a MOB Liu Shaolin kizárását, etikai vizsgálatot akarnak

Nem hagyja annyiban a szövetség és a MOB Liu Shaolin kizárását, etikai vizsgálatot akarnak
  • 24.hu
  • 08 Feb, 2022
  • Címkék: #

Közös közleményt adott ki a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság, amelynek apropója a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres döntője, amely során a futamot követően zárták ki az elsőként célba ért Liu Shaolin Sándort. A két szervezet azt írta, egységesen kiállnak a magyar sportolók, a jogszerű és a tisztességes játék mentén történő olimpiai részvétel mellett.

Kapcsolódó Magyar óvás elutasítva, érvényben maradt Liu Shaolin kizárása A magyar klasszis már a döntés előtt gratulált kínai riválisának.

?Az olimpiai alapelvekkel ellentétes, elfogult bíráskodást a MOB és a MOKSZ elutasítják, egyben felhívják a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetőit, hogy biztosítsák a tisztességes és az olimpiai mozgalomhoz méltó, elfogulatlan bíráskodást. Célunk a mindenkire vonatkozó szabályok betartatása, valamint a tiszta verseny biztosítása, azzal a céllal, hogy a verseny az indulók között a pályán dőljön el.

Az olimpiai alapelvek és a szabályok érvényesülése érdekében a MOB és MOKSZ vezetői hivatalosan kezdeményezték a férfi 1000m versenyszám bíráskodásának felülvizsgálatát, továbbá felhívták a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, hogy kezdeményezzen etikai vizsgálatot a versenyszámban eljáró főbíróval szemben

? olvasható a közleményben.

Kapcsolódó Videón Liu Shaolin kizárása és Liu Shaoang olimpiai bronzérme Egy vitatott döntés után is sporttörténelmi magyar érem született Pekingben.

A magyar csapat óvást nyújtott be, ám azt elutasították. Liu Shaolin a kizárását követően az Instagramon gratulált a győztesnek kihozott kínai riválisnak és azt írta, bár nem lett olimpiai bajnok, mindent ugyanúgy csinálna utólag is. Öccse, Liu Shaoang, aki negyedik lett a döntőben, de testvére kizárása miatt bronzzal zárt a keddi éremátadón azt mondta:

Szerintem mindenki le tudta zárni a dolgot, ahogy kellett. Ma úgy keltünk, hogy történt, ami történt, túlléptünk rajta.

Szerdán a férfi 1500 negyed- és elődöntőin, illetve fináléján kívül, a nők 1000 méteres előfutamait, illetve a női váltó elődöntőit rendezik. Utóbbi számban nem lesz magyar érdekeltség. Férfi 1500 méteren a Liu-testvérek mellett az 1000 méteren a negyeddöntőben kizárt, és végül 14. Krueger John-Henry szerepel, a nőknél pedig Jászapáti Petra, illetve Kónya Zsófia lép jégre.

The post Nem hagyja annyiban a szövetség és a MOB Liu Shaolin kizárását, etikai vizsgálatot akarnak first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés