:

Eltűntem, de most visszatértem! ? Hamilton megtörte a hallgatását

Eltűntem, de most visszatértem! ? Hamilton megtörte a hallgatását
  • 24.hu
  • 06 Feb, 2022
  • Címkék: #

Megtörte hallgatását a közösségi médiaoldalakon a hétszeres Forma-1-es világbajnok Sir Lewis Hamilton, a Mercedes istálló versenyzője, aki a Twitteren és az Instagramon elhelyezett szombati bejegyzésével visszatérését sejteti, írta az MTI.

Kapcsolódó Idén is orosz színekre festett autókkal száll versenybe a Haas A tavalyi tökutolsó elsőként mutatta be az idei Forma-1-es autóját.

A 37 éves sztár december közepén vitatott körülmények között bukta el nyolcadik vb-címét a holland Max Verstappennel szemben, és azt követően távol maradt a nyilvánosságtól, nem nyilatkozott a médiának, közösségi oldalain pedig inaktív volt.

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke egy korábbi interjúban úgy fogalmazott, csak remélni tudja, hogy Hamilton nem hagy fel a versenyzéssel.

A tavalyi idényzáró Abu-Dzabi Nagydíj hajrájában hozott versenybírói ítéletek heves vitákat váltottak ki a szakértők és a szurkolók között is. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) vizsgálatot rendelt el az ügyben, de ennek a hivatalos végeredménye csak az idei szezonnyitó Bahreini Nagydíj hétvégéjére várható.

I?ve been gone. Now I?m back! pic.twitter.com/Y8i0cgJXZq

? Lewis Hamilton (@LewisHamilton) February 5, 2022

Azt még mindig nem lehet tudni, hogy Hamilton ott lesz-e a rajtrácson a 2022-es vb-sorozat első hétvégéjén, de a brit versenyző szombaton megszólította 33,8 millió követőjét a Twitteren és az Instagramon, ahol azt írta:

Eltűntem, de most visszatértem!

A Mercedes február 18-án mutatja be az idei versenyautóját, Hamilton csapattársa pedig a szintén brit George Russell lesz.

A rekordhosszúságú, 23 futamos vb-sorozat március 18-20-án kezdődik Bahreinben.

The post Eltűntem, de most visszatértem! ? Hamilton megtörte a hallgatását first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés