:

Évekig húzódó pereskedés, drogfüggőség és hátbaszúrás ? így alakult Rihanna bonyolult kapcsolata az apjával

Évekig húzódó pereskedés, drogfüggőség és hátbaszúrás ? így alakult Rihanna bonyolult kapcsolata az apjával
  • 24.hu
  • 05 Feb, 2022
  • Címkék: #

Rihanna január végén rendhagyó ?lesifotókkal? jelentette be, hogy terhes ? ráadásul tényleg egy gyerekkel, nem az új albumával. Ezt azért kell kiemelnünk, mert korábban Lady Gaga és Lil Nas X is ezzel a kifejezéssel adták hírül új projektjük megjelenését. Pár nappal később már Rihanna apja, Ronald Fenty is megszólalt, aki egy lapnak mondta el, mennyire örül, és hogy egy nappal a nyilvános bejelentés előtt tudta meg a dolgot. Hozzátette, hogy lánya mindig is szerette a gyerekeket, úgyhogy szerinte nagyon jó anya válik belőle.

Ronald Fenty és Rihanna kapcsolata az énekes gyerekkora óta viharos, és ha hasonlítani akarnánk valamihez, akkor Britney Spears és Meghan Markle jutnának az eszünkbe, mivel mindkettőjüknek meggyűlt a problémájuk azzal, ahogy az apjuk az ő hátukon próbált felkapaszkodni, ezzel szerezve magának egy kis szeletet a hírnévből. Rihanna apjánál ehhez még társul egy jó nagy adag exhibicionizmus is, ugyanis évekkel ezelőtt saját valóságshow-t szeretett volna indítani, melynek ő lett volna a főszereplője.

Ronald Fentynek három gyereke született még azelőtt, hogy megismerkedett volna Rihanna anyjával, akitől az énekesen kívül még két fia született. Rihanna néhányszor beszélt arról, hogy elég nehéz körülmények között nőtt fel Barbadoson, mivel apja drog- és alkoholfüggő volt, ráadásul mélyszegénységben éltek. Apja rendszeresen fizikailag is bántalmazta Rihanna anyját, Monica Braithwaite-t, amivel kapcsolatban Rihanna azt mesélte, sokszor ő is közbeavatkozott: kettőjük közé állva próbálta megvédeni anyját és leállítani az apját. Tizennégy éves volt, mikor szülei elváltak, és apja elhagyta a családot ? ezzel meg is szakadt a kapcsolata Rihannával, aki pár évvel később Amerikába költözött, hogy beindítsa zenei karrierjét, miután szerződtette egy lemezkiadó.

Jason Merritt / Getty Images / AFP Ronald Fenty és Monica Braithwaite. A megbocsátás után újból csalódott apjában

Rihanna több alkalommal is nyilatkozta, hogy számára nagyon fontos a családja és a barátai, és bár Jennifer Lopezzel ellentétben nem foglalta dalba, barbadosi látogatásai is mindig emlékeztetik, honnan és milyen körülmények közül jött. Az egyik hazalátogatása során Oprah is elkísérte, akivel azután hosszabban beszélgetett arról, hogy véget ért bántalmazó kapcsolata a szintén énekes Chris Brownnal. Az interjúban a történtek miértjét az apjával való kapcsolatáig vezette vissza ? hiába döntötte el még gyerekként, hogy soha nem szeretne olyan férfivel randizni, aki kicsit is hasonlít rá.

Rendbe hoztam a kapcsolatom apámmal. Iszonyatosan mérges voltam rá nagyon sokáig amiatt, amit gyerekkoromban csinált. Nem tudtam elválasztani azt, ahogy férjként és apaként viselkedik. Úgy éreztem, ha rossz férj, akkor automatikusan rossz apa is, mert tanúja voltam sok mindennek, amit anyámmal művelt a négy fal között. A családom felbomlásának ő és főleg a függősége volt az oka.

Ezután pedig arról beszélt Oprah-nak, hogy amint sikerült megbocsájtania apjának, már könnyebb volt feldolgoznia és elengednie a Chris Brownnal történteket is.

Egy ponton felismertem, hogy az apám az egyik legjobb apa a világon: mindenre megtanított, amire csak lehet. Habár viselkedett szörnyűségesen anyámmal, azt nem lehet összehasonlítani azzal, hogy apaként milyen jó volt sokszor. Ezt fel kellett dolgoznom ahhoz, hogy képes legyek megbocsátani neki

? mondta 2012-ben.

Pár évvel később viszont apja amiatt került címlapokra, hogy egy újságnak azt mondta, már régen megbocsátott Chris Brownnak, aki apunak hívja őt, és úgy érzi, ?mindig is lesz számára hely a szívében?. Azt is hozzátette, hogy szerette őket, mint párt, szerinte a zenész szerény és nagyon tehetséges, ezért nem bánná, ha még mindig együtt lennének. Ronald Fenty ezen kívül is szívesen számolt be bármiről az újságíróknak, ha valamilyen témával felkeresték, ami érhetően kiakasztotta Rihannát, aki úgy érezte, elárulta őt. A Vogue magazinnak az énekes egyszer azt mondta, azt hitte, sosem történhet meg az ő családjában, hogy hátba szúrják egymást, de csalódnia kellett, mivel az apja pénzért cserébe mindenfélét nyilatkozott róla újságoknak a tudta nélkül, ráadásul úgy, hogy sosem érdeklődött a hogyléte felől, miután kiderült, hogy Chris Brown megverte.

Rihanna családtagjai közül apja az egyetlen, aki valaha nyilatkozott róla, mivel anyja és testvérei csakis a jelenlétében, közös interjúk során szólalnak meg.

Annak ellenére, hogy gyakorlatilag traumatizálta gyerekkorát, és később rendszeresen beszámolt lányáról az újságoknak, Rihanna 1,8 millió dollárért vásárolt villát Barbadoson apjának.

Első saját Diamond Ball jótékonysági eseményéről még azelőtt kidobták Ronaldot, hogy maga Rihanna megérkezett volna az eseményre, mivel részegen jelenetet rendezett. Az énekes 2008-as turnéjáról is hazaküldték, mert folyamatosan alkohol befolyása alatt állt. 2013-ban lánya befizette egy méregdrága elvonóra Los Angelesben, hogy az apja megússza a börtönbüntetést, miután letartóztatták Kaliforniában ? háromhavonta Barbadosról Los Angelesbe reptette, hogy orvosi vizsgálatokon vegyen részt az elvonója miatt, és támogatta a felépülésben.

Kevin Winter / Getty Images / AFP Rihanna és anyja, Monica Braithwaite az Amercian Music Awards 2013-as díjátadóján. Pereskedés és lélegeztetőgép ajándékba

Kapcsolatuk újabb érdekes fordulatot 2019-ben vett, amikor Rihanna beperelte apját (és annak Fenty Entertainment névre keresztelt cégét), mert szerinte hasznot akart húzni hírnevéből. A perirat alapján Ronald Fenty hamisan azt hirdette, hogy Rihannának is köze van a cég tevékenységeihez, mivel a Fenty nevet használja. Attól függetlenül, hogy Ronald Fentynek is ez a vezetékneve, Rihanna már évekkel korábban levédette az ötbetűs szót, és az embereknek a névről elsősorban ő, valamint a smink- és ruhamárkája ugrik be, aminek jó hírnevét veszélyezteti apja cége.

Mindemellett beadott a férfi ellen egy másik keresetet is, amiben többi közt állítja, hogy Ronald Fenty és partnere, Moses Joktan Perkins az ő tudta nélkül tizenöt millió dollár értékben külföldi turnét és különböző fellépéseket szervezett le a nevében, mintha a menedzserei lennének. A dokumentumok szerint Ronald Fenty 2017-ben hozta létre a céget, amelynek eredeti célja, hogy fiatal tehetségeket karoljon fel, és a legújabb digitális technika segítségével egyengesse karrierjüket annak érdekében, hogy ?egyedi kapcsolódás jöhessen létre a rajongóikkal?. A cég első sajtóközleménye pedig elvileg hamisan azt a hatást keltette, hogy Rihanna is a tagja. Apja később arról beszélt, a céget részben azért hozta létre, hogy beindítsa saját valóságshow-ját, amelynek ő lenne a főszereplője, hogy bemutassa karrierjét, üzleti tevékenységeit, és hogy megismerjék a nevét Hollywoodban.

2020-ban a férfi is átesett a koronavírus-fertőzésen, de nem feledkezett meg arról, hogy minderről az újságokat is tájékoztassa. Elmesélte, hogy attól félt, belehal a vírusba, de lánya küldött neki egy lélegeztetőgépet az otthonába, és minden nap érdeklődött felőle. Elmondta, mennyire hálás és milyen szerencsés, hogy ilyen nagylelkű gyereke van. Egy évvel később már amiatt írtak róla az újságok, mert Rihanna visszavonta a pert, és annak érdekében, hogy elkerüljék a médiafelhajtást, peren kívül egyeztek meg.

Ronald Fenty 2018-ban egy rádiós műsorban járt, ahol arról kérdezték, milyen hírességekkel találkozott és mennyit utazott a világban, ezen kívül elmondta, hogy szerinte ő a ?rosszfiú? a családban, ahogy az apaság nehézségei közé sorolta azt is, hogy szerinte mindig kell valaki, aki elviheti a balhét, és akinek a hátán csattannak a dolgok.

Kiemelt kép: Rihanna apjával és öccsével, Rajad Fentyvel 2012-ben.

The post Évekig húzódó pereskedés, drogfüggőség és hátbaszúrás ? így alakult Rihanna bonyolult kapcsolata az apjával first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés