:

Bono: Utálom a saját énekhangomat és a U2 nevét is

Bono: Utálom a saját énekhangomat és a U2 nevét is
  • 24.hu
  • 19 Jan, 2022
  • Címkék: #

A U2 frontembere, Bono azt mondta, hogy zenekara sok dalától kínosan érzi magát, és hogy a nevüket sem szereti különösebben. A 61 éves énekes a Awards Chatter podcastben beszélgetve mondta el, hogy a 2004-es Vertigo című számtól eltekintve nehezen hallgatja a zenéjüket.

?Ültem már autóban, amikor valamelyik dalunk szólt a rádióban, és ? ahogy Dublinban mondjuk ? skarlátvörös színű lettem? ? mondta a Hollywood Reporter munkatársának, Scott Feinbergnek az egyórás interjúban:

Egyszerűen szégyelltem magam. Szerintem a U2 elég sokszor szégyenérzetet okoz.

Bono azt is hozzátette: ?És a dalszövegek is. Úgy érzem, hogy a Boy albumon és más lemezeken is nagyon egyedi és eredeti zenék vannak. De nem hiszem, hogy a szövegek mérhetők ehhez.?

Bár Bono egyetért azzal, hogy zenekara ?elképesztően jól szól”, azt mondta, hogy a saját hangját egyáltalán nem szereti, kivéve a Vertigo című számot, amely a How to Dismantle an Atomic Bomb című számon szerepelt. ?A legtöbb másikatól egy kicsit összerezzenek? ? mondta. Négy évtizedes karrierje ellenére az ír énekes úgy véli, hogy hangja eleinte gyengének tűnt, és hogy ?csak mostanában lett valódi énekes?.

A podcastben vendég volt a U2 gitárosa, The Edge is, aki elmondta, nem igazán vannak kibékülve a nevükkel sem:

A javaslatok közül nem a U2 ugrott be nekünk, mint az a név, amit igazán kerestünk, de ez volt az, amit a legkevésbé utáltunk

? mondta a gitáros, mire Bono hozzátette, hogy ő a mai napig nem szereti a nevet.

Bono és The Edge a filmes díjátadó szezon podcastján jelent meg, hogy az Énekelj! 2-t, a Matthew McConaughey és Reese Witherspoon hangjával is készült animációs filmet népszerűsítsék. Az énekes a film egyik szereplőjének hangját adja, míg ő és The Edge közösen írták a You Saved My Life című dalt is a filmzene soundtrackjéről.

A dublini iskolatársakból álló U2 40 éves pályafutása során több mint 150 millió albumot adott el.

The post Bono: Utálom a saját énekhangomat és a U2 nevét is first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés