:
Breaking News

Bobby Kotick napjai meg vannak számlálva az Activision Blizzard élén

Bobby Kotick napjai meg vannak számlálva az Activision Blizzard élén

Bobby Kotick (nyitóképünkön) a botrányoktól tépázott Activion Blizzard vezérigazgatója, a kiadóé, amit a Microsoft épp felvásárolni készül nagyjából 70 milliárd dollárért (~22 ezer milliárd forintért). Az év első gigaüzletének jelentősége hatalmas a videójáték ipar szempontjából, sokakat viszont főleg az foglalkoztat, hogy Kotick a cég élén marad-e azt követően, hogy pontosan tudta, az elmúlt években mi történt az általa vezetett cégcsoportban, sőt személyesen is érintett volt egyes kínos ügyek eltussolásában – erről alig néhány hete írtunk részletesebben.

Kapcsolódó Fenyegethetsz gyilkossággal, ha fut a szekér, így is főnök maradhatsz A 2016-ban indult metoo-hullámok még messze nem mosták ki az összes mocskot a szórakoztatóipar óceánjából, és a kedvenc játékaink fejlesztőinek bőven van miért szégyenkezniük.

A kérdés azért is érdekes, mert a tavaly csúcsosodó botrányok idején, mikor már a befektetők egy kisebb része is Kotick lemondásá követeltet, már a cég legfontosabb partnerei, a játékkonzolokat gyártó Sony, Nintendo és a Microsoft is szót emeltek az ügyben. Az a Microsoft is, ami 2022. január 18-án bejelentette, hogy felvásárolni készül az olyan komoly franchise-okat birtokló céget, mint a Call of Duty, a Warcraft vagy éppen a Candy Crush Saga. A vállalat által kiadott hivatalos közlemény ugyan nem tér ki a vezérigazgató személyére, csak annyit jegyez meg, hogy a felvásárlás lezárultáig (ami 2023 nyarán várható) a kiadó független marad, de a Wall Street Journal az üzlet részleteit közelről ismerő forrásokra hivatkozva már arról ír, hogy Bobby Kotick napjai meg vannak számlálva, és az akvizíció lezárultát követően távozni fog posztjáról.

A bejelentést követően Kotick nem erősítette meg ezt az információt, de egy interjúban úgy fogalmazott, hogy ?mindig rendelkezésre fogok állni, hogy biztosítsam a lehető legjobb integrációt?, amiből azért kiérezhető, hogy a Microsoft nem tart igényt a szolgálataira a felvásárlás lezárultát követően. Ami annak fényében nem meglepő, hogy bár Kotick érdemei elvitathatatlanok az Activision felemelkedésében, de a 2021-ben tetőző botrányok hatására (júliusban Kalifornia dolgozói jólétért és lakhatásért felelős állami szerve nyújtott be keresetet az Activision Blizzard ellen) a cég részvényei 30 százalékot zuhantak. A Venturebeat Kotickkal készített interjújából pedig az is kiderült, hogy végül ez vezetett oda, hogy a Microsoft és az Activision Blizzard megegyezett az eladásról – aminek a hírére a kiadó részvényei szárnyalásba kezdtek.

Kapcsolódó Itt az év első gigaüzlete: a Microsoft megveszi a Call of Duty és a World of Warcraft kiadóját 22 ezer milliárd forintot költenének az üzletre. Birkás Péter további cikkei 20 milliárd dollárral csökkent a Sony értéke a Microsoft nagy bejelentését követőenItt az év első gigaüzlete: a Microsoft megveszi a Call of Duty és a World of Warcraft kiadójátMár az egész földgolyó megépíthető LEGO-ból

The post Bobby Kotick napjai meg vannak számlálva az Activision Blizzard élén first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés