:

Fidesz-győző polgármester, ex KDNP-s és volt jegybankár Márki-Zay beszélő fejei közt

Fidesz-győző polgármester, ex KDNP-s és volt jegybankár Márki-Zay beszélő fejei közt
  • 24.hu
  • 04 Jan, 2022
  • Címkék: #

Már hetekkel ezelőtt beszélt róla, most pedig végre is hajtotta Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt azt a tervét, hogy ún. beszélő fejeket jelöl ki ? írja a Magyar Hang. A lap magyarázata szerint egyfajta árnyékkormánynak is megfeleltethető ez, minden szakterületnek lesz egy ellenzéki szakértője, aki majd az adott témában kommunikálni fog a választási kampányban.

Pár nevet a Hang is megszerzett. Az egyik ilyen Wittinghoff Tamás, aki gyakorlatilag a rendszerváltás óta Budaörs polgármestere, és nyilván az önkormányzatiság témaköréért lesz felelős. A háziorvos Komáromi Zoltán, a DK egészségpolitikusa viszi majd az egészségügy területét a lap szerint. Az MSZP-s Komjáthi Imre a munkavállalói jogokat és érdekeket képviseli majd, ő a második éhségmenet szervezőjeként vált majd’ egy évtizede ismertté.

A 24 éven át rendőrként szolgáló Lengyel Róbertet, Siófok mostani polgármesterét bízták meg a rendvédelmi kérdések előadásával. A Hang felidézi, hogy pár hete az ő társaságában jelentette be Márki-Zay a saját migránsos plakátkampányát. Az oktatásügyet a momentumos Tóth Endre, az ellenzék újbudai képviselőjelöltje kapta. Gazdasági kérdésekben a Fidesz egykori gazdaságpolitikai szakértője, 2007-2013 között a Magyar Nemzeti Bank alelnöke és a Monetáris Tanács tagja, Király Júlia fog megnyilvánulni.

Fleck Zoltán jogász már többször megnyilvánult az alaptörvény kérdésében, így az alkotmányozás válik a feladatává (az ellenzék feles többséggel is nekimenne az alaptörvénynek). Az LMP társelnöke, Kanász-Nagy Máté kapja a szociális ügyeket. A hitoktató, volt KDNP-s, most már Márki-Zay Mindenki Magyarországa Mozgalmában politizáló Lukácsi Katalin az egyházi ügyekben fog majd megszólalni. Végül a sport témakörében a volt olimpiai bajnok vízilabdázó, most jobbikos politikus, Steinmetz Ádám lesz a felelős.

The post Fidesz-győző polgármester, ex KDNP-s és volt jegybankár Márki-Zay beszélő fejei közt first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés