:
Breaking News

Moszkva elkészítette a kelet-európai helyzettel kapcsolatos javaslatcsomagját

Moszkva elkészítette a kelet-európai helyzettel kapcsolatos javaslatcsomagját
  • 24.hu
  • 17 Dec, 2021
  • Címkék: #

A NATO-országoknak Moszkva szerint a Baltikum kivételével fel kell hagyniuk a katonai tevékenységgel a volt Szovjetunió területén ? ez derült ki egyebek között abból a két, az orosz külügyminisztérium által pénteken nyilvánosságra hozott, a kezdeményező kinyilvánított szándéka szerint a felek biztonságát szavatolni hivatott megállapodás-tervezetből, amelyet Oroszország az Egyesült Államokkal, illetve az észak-atlanti szövetséggel javasol megkötni.

Moszkva egyebek között azt szeretné, ha a felek közösen kötelezettséget vállalnának a vitás kérdések békés rendezésére, tartózkodnának az erő alkalmazásával történő  fenyegetéstől, és megerősítenék, hogy nem tekintik egymást ellenségnek.

Az orosz fél szerint Ukrajnában, Kelet-Európában, a Kaukázuson túli területeken és Közép-Ázsiában a NATO-nak le kellene mondania mindennemű katonai tevékenységről. Az Egyesült Államoknak Moszkva szerint vállalnia kellene, hogy megakadályozza a NATO keleti bővítését, és elutasítja a volt szovjet tagköztársaságoknak a szövetséghez történő  csatlakozását.

Az amerikai félnek emellett kötelezettséget kellene vállalnia arra, hogy nem létesít katonai támaszpontokat a Szovjetunió olyan volt tagköztársaságaiban, amelyek nem tagjai a NATO-nak.

A felek tartózkodnak attól, hogy fegyveres erőiket és fegyverzetüket ? egyebek között nemzetközi szervezetek, katonai szövetségek vagy koalíciók keretében ? olyan területekre telepítsék, ahol az ilyen telepítést a másik fél a nemzetbiztonságát fenyegető veszélyként érzékelheti, kivéve a felek nemzeti területén történő telepítést,

áll az egyik dokumentum-tervezetben.

A javaslat értelmében Oroszországnak és az Egyesült Államoknak vállalnia kell, hogy nem törekszik más államok területét felhasználni ?a másik fél elleni fegyveres támadás vagy a másik fél alapvető biztonsági érdekeit érintő egyéb cselekmények előkészítése vagy végrehajtása céljából?. Moszkva azt javasolja, hogy Oroszország és a NATO tagjai ne telepítsenek csapatokat és fegyvereket olyan más európai országokba, ahol 1997-előtt nem voltak.

Moszkva emellett azt is javasolta, hogy Oroszország és az Egyesült Államok ne telepítsen nukleáris fegyvereket a határain kívül, és a már ott lévőket vonja vissza. Az elképzelés szerint Oroszországnak és a NATO-nak meg kellene fogadnia, hogy nem telepít közepes és rövid hatótávolságú rakétákat olyan körzetbe, ahonnan el tudja érni egymás területét.

A tervezet felhívja Oroszországot, az Egyesült Államokat és a NATO többi atomhatalmát, hogy kötelezze el magát a nukleáris háború kirobbantása lehetetlenségének elve mellett, sürgetve a feleket, hogy erősítsék meg,

nukleáris háborút nem lehet megnyerni, és soha nem szabad vívni, és ismerjék el, hogy mindent el kell követni a nukleáris hatalmak közötti háború elkerülése érdekében.

Az orosz elképzelések kitérnek a felek közötti sürgősségi kapcsolattartást szolgáló forró drótok létrehozására is. Arra köteleznék a feleket, hogy ?ne teremtsenek olyan körülményeket vagy helyzeteket, amelyek veszélyt jelentenek, vagy amelyekről úgy tűnhet, hogy veszélyt jelentenek a többi fél nemzetbiztonságára?.

A javaslatok emellett mechanizmusokat vázolnak fel az egyes régiókban, így a Balti- és a Fekete-tenger térségében bekövetkező potenciális incidensek megelőzésére. Ezek között szerepel egy, a hadihajók és a katonai repülőgépek közötti maximális megközelítési távolságról történő megállapodás.

Az orosz fél emellett kölcsönös önmérsékletet javasol a katonai tervezésben és a hadgyakorlatok végrehajtásakor.  Moszkva szerint meg kell állapodni, hogy az orosz és a NATO-csapatok nem végeznek dandárszintet meghaladó hadgyakorlatokat vagy más katonai tevékenységeket egy, az Oroszország és a szövetség tagállamai közötti határvonal mindkét oldalán elhelyezkedő, egyeztetett szélességű és konfigurációjú övezetben.

Moszkva azt is szeretné, ha a felek rendszeresen és önkéntesen eszmecserét folytatnának az aktuális fenyegetésekről és biztonsági kihívásokról, valamint tájékoztatnák egymást a katonai gyakorlatokról és manőverekről, és fenntartanák a katonai doktrínáik rendelkezéseit.

Az orosz javaslatokat szerdán hivatalosan átadták az amerikai félnek. Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes közölte, hogy kormánya ?akár holnap? kész lenne megkezdeni a tárgyalásokat. Moszkva Genfet javasolta a tárgyalások helyszínéül. Az orosz diplomata óvta az Egyesült Államokat és a NATO-t attól, hogy figyelmen kívül hagyja az orosz javaslatokat.

Az Egyesült Államok megkapta Oroszország javaslatát, hogy kezdjenek tárgyalásokat a biztonsági helyzetről, és jelenleg az európai szövetségeseivel és partnereivel egyeztet az orosz kezdeményezésről ? nyilatkozott Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője pénteken. Hangsúlyozta:

Európai szövetségeseink és partnereink részvétele nélkül nem lesznek tárgyalások Oroszországgal az európai biztonsági helyzetről,

(MTI)

The post Moszkva elkészítette a kelet-európai helyzettel kapcsolatos javaslatcsomagját first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés