:

Hámori Gabriella is volt már abúzus áldozata

Hámori Gabriella is volt már abúzus áldozata
  • 24.hu
  • 11 Dec, 2021
  • Címkék: #

Hámori Gabriella új filmjében, a Legjobb tudomásom szerintben egy olyan nőt alakít, akit állítása szerint erőszak ért, ám hogy ez valóban így van-e, azzal kapcsolatban sokszor elbizonytalanodik a néző. Többek között erről is beszélgetett a színésznő Veiszer Alindával. A beszélgetésben, mint a Telex felidézi, Marton László, Hámori egykori osztályfőnöke is szóba került.

Nemrég volt egy huszadik osztálytalálkozónk, ahol ez a téma feljött. Mi tökéletes felszínt láttunk, nem láttuk, hogy itt lenne bármi, és nem hallottunk sztorikat. Olyan mértékben rejtve volt előttünk bármi történet… És minket semmi ilyen, egy rossz mondat nem ért. Egy úriemberrel volt dolgunk. De Sárosdi Lilla nekem olyan tiszta barátom, hogy egy pillanatig nem gondoltam, hogy ez nem igaz. (?) Ez bennem van és fortyog, nagyon felkavaró nekem ez a Marton-téma, amiatt is, ami a közbeszédben Lillára zúdult azért, mert ezt kimondta

? emlékezett vissza Hámori a Veiszer Patreon-oldalán, fizetés ellenében nézhető beszélgetésben, melyben elmondta azt is, hogy erőszak ugyan nem érte, de zaklatták már őt is.

Hámori sokat beszélt a terápia, a befelé figyelés fontosságáról, ami mellé a jógát is beépítette az életébe, mondván, azzal hozzáfér olyan területekhez is, amivel a terápiával esetleg nem. Szóba került Hámori első sorozatszerepe, a Baptiste, amelyben a színésznő egy szélsőjobboldali politikust alakít, és amelyhez Hámorinak meg kellett találnia a karakter igazságát annak ellenére is, hogy otthon azt tanulta, ?minden szélsőség beteg és gyilkos?. Arról is beszélt, hogy mennyire érdekli a közélet, csak fiatalabb korában nem tudta jól artikulálni a véleményeit minderről.

Én nagyon szeretek negyven pluszos lenni. Mert azt érzem, sokkal jobban tudom kifejezni magam, sokkal jobban tudom megélni a valóságomat

? fogalmazott a témában.

The post Hámori Gabriella is volt már abúzus áldozata first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés