:
Breaking News

Az Európai Parlamentben, a DK adományaként kapott szobrot Heller Ágnes

Az Európai Parlamentben, a DK adományaként kapott szobrot Heller Ágnes
  • 24.hu
  • 08 Dec, 2021
  • Címkék: #

Szerdán jelent meg az Európai Parlamentben a röviddel 90. születésnapja után elhunyt Széchenyi-díjas filozófus-esztéta, Heller Ágnes (1929-2019) portrészobra, amit a Demokratikus Koalíció EP-képviselői, illetve Dobrev Klára adott át David Sassolinak, az EP elnökének ? derül ki a politikus Facebook-oldaláról.

Alig hiszem, hogy már két év eltelt azóta, hogy korunk egyik legnagyobb nemzetközi tekintélyt kivívó tudósa, Heller Ágnes filozófus, esztéta és egyetemi tanár meghalt. Az általa képviselt európai értékek és humanizmusa, az emberbe vetett feltétlen hit és a demokrácia iránti elkötelezettsége meghatározó a Demokratikus Koalíció számára.

? írta Dobrev.

A DK által alapított Új Köztársaságért Alapítvány adományaként a belga fővárosba érkezett mű születésének körülményeiről a poszt egyáltalán nem mesél ? a háttérre ehelyett az Artportal egy idei interjúja mutat rá, amiből kiderül:

a munka mögött az év elején a ferencvárosi Ferenc téren megjelent szivárványszínű Szabadság-szobor alkotója, Szalay Péter áll.

Kapcsolódó Felállították a szivárványszínben tündöklő Black Lives Matter-szobrot Ferencvárosban A köztéri alkotás korábban indulatokat váltott ki korábban.

A szobrász Prizma címet kapott műve egy kerületi public art pályázat egyik győzteseként két héten át díszítette volna a közterületet, de elhelyezése a kormányoldali sajtótermékek cikkei miatt azonnali botrányt okozott, másnap pedig néhány neonáci rendőrök jelenlétében törte össze azt.

Szalay az interjúban arról mesélt, hogy 2020 nyarán keresték meg a Heller-portré ügyében, aminek elkészítéséhez 3D-nyomtatót, illetve egy tervezőszoftvert használt, sőt, a születés körülményeiről is mesélt:

Nyilvánvaló volt, hogy ha ezzel az eszközzel dolgozom, az megváltoztatja az egészet, az egy másmilyen portré lesz. Akkor vettem azt a számítógépet, amellyel tervezni tudok és a nyomtatót is. Elég nagy feladat elé állítottam magam, de nagyon izgalmas volt ? és kellett hozzá ez a megbízás, ez a cél, és nekem nem baj, ha úgy tanulhatok meg valami újat, hogy tudom, tűzön-vízen át, de valahogy el kell odáig jutnom.

Dobrev az avatásról beszámoló Facebook-posztja itt olvasható:

The post Az Európai Parlamentben, a DK adományaként kapott szobrot Heller Ágnes first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés