:

Az újraélesztett Nagy Ő nem szűkölköldik vontatott részekben

Az újraélesztett Nagy Ő nem szűkölköldik vontatott részekben
  • 24.hu
  • 06 Dec, 2021
  • Címkék: #

Mennyire helyes

Egy dolog hiányzik az életemből, a mindent elsöprő szerelem

? mondja kezdésként a harminchat éves Tóth Dávid, aki a műsor alapján főként azért volt sikertelen eddig a szerelemben, mert kizárólag a sportnak (és újabban a celebes műsoroknak) szentelte az életét. Utóbbiról a TV2 nézői is megbizonyosodhattak az elmúlt években: a sportoló feltűnt az Exatlon Hungaryben, valamint a Dancing with the Starsban is. Tóth szerint ő mindig is úgy gondolta, ennyi idősen már saját családja lesz, de az élet nem így hozta.

Hamar felbukkan Stohl András műsorvezető is, aki tanácsokat osztogat Tóth Dávidnak. Ezt a szerepet az első három évadban Szarvas László töltötte be.

tv2

Az adás elején huszonegy nő lendül harcba az olimpikon kegyeiért, a műsor helyszínéül szolgáló villa bejáratához külön-külön érkeznek egy sofőr vezette fekete autóval. Az ott öltönyben várakozó, rózsaszirmokkal körbeszórt Tóth Dávidhoz lassított felvételben sétálnak oda a jelöltek, akik érkezés után váltanak néhány szót is a kajakossal. A huszonkilenc éves Lovas Annabella az Exatlonban látta Tóth Dávidot, ott figyelt fel rá, és megérkezéskor rögtön ajándékkal kedveskedett neki: egy könyvet nyújtott át a legjobb túraútvonalakról, mert mind kiderült, Tóth szeret túrázni. A harminchét éves Bakó Anitát egy ideje már plátói szerelem fűzi a kajakoshoz:

Szerintem már három éve arra vágyom, hogy találkozzunk, amikor meglátlak a tévében, mindig görcsbe rándul a gyomrom, másfél éve plátói szerelem fűz hozzád.

Az eseményeket félig-meddig narráló Tóth Dávid ezekre a megszólalásokra úgy reagál az interjúszobában: ?Mindig is népszerű voltam a nők körében?. Ezeknek a jeleneteknek a hihetőségén sokat segítene, ha nem lenne egyértelmű, hogy Tóth a súgógépről olvassa a szájába adott klisészerű mondatokat.

Az egyik érkező a kajakos öltözetét figyelte meg alaposan: ?A  mai világban ritka, hogy valaki öltönyben vár egy hölgyet!?. Nem mintha nem lenne egyértelmű, hogy Tóth vagy a tévéstáb és a stylistok döntése-e, hogy miben jelenik meg. A műsor e pontján érkezik meg sokadik jelöltként Tuvic Aleksandra, aki huszonnégy éves, tanuló, a mottója pedig rendkívül eredeti: élj a mának! Abból a szempontból ő a legérdekesebb figurája a műsornak, hogy minden megszólalása aranyköpés.

Amikor a pasik először meglátnak, azt mondják, kicsit sok vagyok. A külsőm is ilyen wow, megijednek

? fogalmazott több helyen merészen kivágott estélyiében, amire a többiek is felfigyeltek. Tóth Dávidn is megbámulta az alakját, mire Tuvic a hobbiját felemlegetve reagált: ?Lovaglok, hát ez a segg is attól van!?.

Saját magát okosnak tartja, és ugyan szerinte ?van benne egy kis szilikon?, de ettől nem kell megijedniük a férfiaknak. A villába besétálva a pincérek felkínálnak neki egy pohár pezsgőt, kétségtelen, itt hangzik el az első epizód legjobb mondata: ?Ebből csak egyet vehetek, mi??.

Jellemző volt erre a részre, hogy

a huszonegy nő mindegyike rácsodálkozott, ?mennyire helyes? Tóth Dávid, mert még annál is jobban néz ki, mint amit egyébként gondoltak róla ? sőt, még annál is, amilyennek a tévében látszik.

Ennyi bókkal ember nem tudna megbirkózni, de Tóth Dávid állja a sarat, felkap egy olyan mosolyt az arcára, amit az epizód végéig le sem töröl a nők jelenlétében. Zseniális az is, hogy a jelentkezők neve mellett látható valamilyen rájuk jellemző tulajdonság, illetve azt is feltüntetik, mi a foglalkozásuk. Ilyen párosok születtek:

?a visszahúzódó? ? ügyintéző, ?a bevállalós? ? vállalkozó, ?a szende? ? casino host, ?a díva? ? sminkes, ?a cserfes? ? tüzéptelep-vezető, ?az érzékeny? ? szabó-varronő, ?a bolondos? ? spinning-edző, DJ, ?a szomszéd lány? ? edző.

Miután minden nőt beterelnek a villába, egymás társaságát élvezhetik kicsit, arra jutnak: Tóth Dávid ? dobpergés ? ?elképesztően helyes és vonzó?. A kajakos ekkor toppan be a hallba, hogy mindenki lélegzetét elállítva jelezze, az est folyamán egyesével beszélget majd mindegyikükkel. Elsőre a huszonegy éves Csorba Krisztit választja, aki elmagyarázza, mi a szerencsés ebben a döntésben:

A lányok nagy riválisnak tarthatnak, hogy engem vitt először, de legyek is az nekik, mert azt vagyok.

tv2

Tóth Dávid a csevegések közben arra szeretne rájönni, mi rejtőzik az első benyomások mögött. Már itt feltűnhet a nézőknek, hogy a műsor vágói között nagy Jancsó Miklós-rajongók dolgozhatnak, mivel elképesztően hosszú snitteket láthattunk, amelyek legtöbbször inkább furcsák, mintsem működőképesek. Tóth és egy-egy lány például hosszasan néznek egymásra néma csöndben ? ezeken gyaníthatóan kurtíthattak volna valamennyit az utómunka során, hogy ne érződjön őrületesen vontatottnak az egyébként is másfél órás műsoridő.

?Leírhatatlan érzés volt, hogy beszélhettem Dáviddal? ? mondta Lovas Annabella, akivel szintén beszélgetett privátban a kajakos. Hogy egyébként vannak-e közös pontok Tóth Dávid és a többiek között, az eddig nem derült ki a nézők számára, de bárhogy is van, úgy tűnik, a férfi megfelel a legtöbb nő vágyálmának.

Tíz éve keresem a szerelmet kisebb-nagyobb sikerrel. Ez azért van, mert magasan van a léc, de nem akarom lejjebb adni

? mondja egy másik lány, Talapa Lili, akinek kijelentése alapján a kajakos megugorja ezeket a magasságokat. A műsor e pontján Stohl tanácsára öt nőt kihív a villából a főszereplő, elmondva nekik, sajnos távozniuk kell a műsorból, mivel nem érzi a kémiát maguk között az öt-tíz perces beszélgetések után. A nők (a műsorban gyakran használt) drónfelvételek bemutatása közben távoznak a luxusbirtokról.

Nyers hús és paranormális képességek

Az első nap után egy csapatfeladatot talál ki Tóth Dávid az érte versenyző nőknek: kettesével kell kajakba pattanniuk, hogy bizonyítsák rátermettségüket a sportban is. Azon túl, hogy a műsornak ez a blokkja unalmas és semmitmondó, még nevetni sem lehet rajta igazán ? bár Stohl András remekül hahotázik az evezővel szerencsétlenkedő lányokon. A blokk elején a kajakozó bemutatja az egyik lány segítségével, mi lesz a feladatuk, csak persze senki nem tud a tanácsokra figyelni két okból:

hol féltékenykednek a Tóth előtt nyújtózkodó lányra, hol azt képzelik el, mennyire jó lehet az ő helyében lenni.

Tétje legalább van a dolognak, ha már szórakoztató faktora annál kevesebb: a győztes csapat négy tagját Tóth Dávid meghívja a saját lakrészébe (amit itt szigetnek neveznek), hogy ott lássa vendégül őket vacsorára. Tuvic Aleksandra nem bánkódott, hogy nem az ő csapata nyert.

Igazából egy vak tyúk is talál néha egy magvakot, szóval… Sok sikert nekik, nem ezen múlik szerintem Dávid szívének elnyerése.

Parádés jeleneteket hoz viszont a vacsora, ahová meghívást kapott a négy lány. Csertői-Pál Dóra már az elején elhatározza, szóval tartja a kajakost, hogy a többiekre ne nagyon tudjon figyelni. Nem várt mélységekbe tereli a beszélgetést, elmondja, hogy gyerekként tudott a kezével gyógyítani ? nyakat, térdet, karokat.

Nálam mérhető volt ez az energia: a vasaló megállt a hátamon, a homlokomon minden evőeszköz. Van egy olyan jellegű energiám, ami képes arra, hogy ezeket megtartsa.

Szatmári Fanni igyekszik témát váltani, hogy ők is szóhoz jussanak ? de némileg beégette a vendéglátót, mondván, neki nyers csirkét sütött. Apró szépséghiba, hogy a kajakos öt perccel korábban még főzőtudásával villogott. Privát beszélgetésekre is van idő, Tóth Dávid itt fedi fel, mit keres egy nőben: tudjanak mélyeket beszélgetni, legyen kitartása és humora, hiszen ?ő is egy laza, vicces srác?.

Másnap a kajakos olyanokra szakít időt, akikkel addig kevesebbet beszélt: a huszonöt éves Tóth Lilla Rebeka például a műsor forgatásakor ünnepelte a születésnapját, lufit és tortát is kapott Tóthtól. A lány ?élete legjobb születésnapjaként? értékeli a pillanatot. A kajakos nála arra is kíváncsi, hány pasija volt eddig.

Nem volt sok… talán ha egy apácához viszonyítunk, akkor sok volt. Vannak értékeim, elveim, amikhez hű vagyok.

Ezután lassított felvételben megérkezik Stohl András, jelezve Tóth Dávidnak, hogy hamarosan következik a rózsaceremónia, amely az előző három évadban is szerves része volt a műsornak. Itt azoknak osztanak ki virágot a mindenkori nagy Ő-k, akikkel tovább szeretnének ismerkedni. Az utolsó öt lányra azonban egy darab rózsa jut ? a készítők itt vágták el a nulladik epizódot, amely hétköznap estkénként folytatódik majd.

Összességében A Nagy Ő új évada olyan benyomást kelt, mintha Várkonyi Andrea nemrég megjelent könyvét realityvé alakították volna. A klisék mellett abban is hasonlít, hogy a főszereplőt végigdicsérik ? igaz, míg Várkonyi úgy gondolta, nála van a bölcsek köve, itt mindez fordítva történik: Tóth Dávidot helyezik piedesztálra már-már arcpirítóan sokszor, akinek tökéletességétől még azok a nők is zavarba jönnek, akik sohasem szoktak. Ez a negédesség másfél órában elnyújtott és unalomig ismételt, amelyen bizonyára segít majd, hogy a hétköznap esténként látható folytatások egyórásak lesznek, így kevesebb műsoridőt kell megtölteni.

Kapcsolódó Várkonyi Andrea könyvéből ötezer forintért megtudhatjuk, milyen Mészáros Lőrinc mellkasán elszenderedni Elolvastuk Várkonyi Andrea frissen megjelent könyvét, hogy kiderüljön, miként lehet megőriznie egy nőnek a függetlenségét, akár párkapcsolatban is.

The post Az újraélesztett Nagy Ő nem szűkölköldik vontatott részekben first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés