:
Breaking News

Megvan a környezetvédelmi engedély, megváltozhat a Gellérthegy látképe

Megvan a környezetvédelmi engedély, megváltozhat a Gellérthegy látképe
  • 24.hu
  • 04 Dec, 2021
  • Címkék: #

Két hónap múlva, 2022. február 1-jén lejár a Gellérthegyi Sikló Kft. építési engedélyének érvényessége, ezért és a változó műszaki tartalom miatt kedden benyújtották az új engedély iránti kérelmet a kormányhivatalhoz, írja az Index.

A lapot Walton Imre, a projektcég ügyvezetője arról tájékoztatta, ezt a múlt héten megszerzett környezetvédelmi engedély tette lehetővé.

A cikk szerint a tervtanács többször is módosításokat javasolt a Középülettervező Vállalat Zrt. (KÖZTI) által készített új, korszerűsített terveken.

Budavár Önkormányzata az alsó állomás koncepciójából törölni kérte a felüljáró melletti turistabusz-parkoló kialakítását, másrészt a felső állomás érkezési pontjának kellett másik helyet találni. így nem a Citadella sétányra érkezünk majd, hanem az alatta lévő szinten egy rámpára, ennek következtében viszont a létesítmény a korábban tervezettnél is kevésbé lesz látható a város irányából. Innen egy 5 százalékos emelkedésű lejtőn lehet felsétálni a sétányra.

Az Index úgy tudja, Budavár Önkormányzata hiába kérte, hogy ügyféli jogállását ismerjék el, a kormányhivatal kizárta az engedélyezési eljárásból, miközben a beruházás az I. kerület közigazgatási területét érinti, és magának a háromoldalú létesítési szerződésnek is az egyik aláírója Budavár Önkormányzata.

A projektcég az együttműködési szándékát bizonyítva a közeljövőben bemutatja V. Naszályi Márta polgármesternek a terveket, amelyekben figyelembe vették az általa korábban megfogalmazott elvárásokat.

A környezetvédelmi engedély iránti kérelemben benyújtott dokumentáció szerint 91 fa kivágására kér a társaság ismét fakivágási engedélyt.

A most benyújtott építési engedélyeztetési eljárás előreláthatóan január első felében zárulhat le, az ezt követő kivitelezési munkálatok legkorábban február vége felé kezdődhetnek meg.

The post Megvan a környezetvédelmi engedély, megváltozhat a Gellérthegy látképe first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés