:

Ennek a halnak 555 darab foga van

Ennek a halnak 555 darab foga van
  • 24.hu
  • 16 Nov, 2021
  • Címkék: #

Az Ophiodon elongatus nevű tőkehalfajnak dupla állkapcsa van, amelyben nagyjából 555 fog található. Egy, a közelmúltban megjelent tanulmány alapján az állat naponta 20 fogat növeszt, illetve veszít el ? írja a Live Science. Karly Cohen, a Washingtoni Egyetem biológusa szerint a hal minden csontos felületén fogak találhatóak.

Gerald Corsi / Getty Images

A faj ragadozó, és a Csendes-óceán északi részén fordul elő. A kifejlett példányok általában 50 centiméter hosszúak, de dokumentáltak már 1,5 méteres egyedet is. Az állat fogai nem olyanok, mint az embereké: közel mikroszkopikusak, és nagyon élesek.

A hal szájpadlását is apró, fogszerű struktúrák borítják, elülső állkapcsa mögött, a garatlnál pedig egy második is rejtőzik.

Cohenék 20 példányt tartottak egy tartályban. A vízbe higított vörös festéket tettek, ami megfogta az állatok fogát, így könnyebb volt megtalálni azokat. Utóbb a halakat egy másik tartályba helyezték át, amelyben fluoreszkáló, zöld festékanyag volt. A kutatók vgül mintegy 10 ezer fogat tudtak laboratóriumi körülmények között, mikroszkóp alatt elemezni.

Az eredmények alapján a faj naponta átlagosan 20 fogát veszíti el. Úgy tűnik, a hal másodlagos állkapcsából gyorsabban esnek ki a fogak ? azt egyelőre nem tudni, hogy miért.

The post Ennek a halnak 555 darab foga van first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés