:

Tőrbe csalta Károly Róbertet a havasalföldi vajda

Tőrbe csalta Károly Róbertet a havasalföldi vajda
  • 24.hu
  • 09 Nov, 2021
  • Címkék: #

Basarab vajda, aki a XIV. század második évtizedében uralma alatt egyesítette Havasalföldet, az 1320-as évekre konfliktusba került a magyar királyi udvarral, miután az őt hűbéresének tekintő Károly Róbert királytól meghódította a Szörényi Bánságot. A fejedelem a következő években aztán nagyívű külpolitikát folytatott, kapcsolatba lépett például a pápasággal, és szövetséget kötött a fénykorát élő Bolgár Cársággal is.

Ez a közeledés kimondottan sértette a Balkánon terjeszkedni kívánó Károly Róbert érdekeit, 1330-ban pedig, miután a két ország egyesült seregei vereséget szenvedtek Szerbiától, úgy látta, elérkezett az idő a revansra ? írja a Rubicon.hu.

Büntetőhadjárat

Az uralkodó a magyar területeteket rendre fosztogató Basarab ellen indult, és 1330 őszén visszafoglalta a Duna partján álló Szörény erődjét. A vajda megrémült a körülbelül 30 000 fős királyi haderő érkezése miatt, és csakhamar békeküldöttséget indított Károly Róberthez, ezzel együtt pedig fiátis túszul ajánlotta.

A király azonban nem egyezkedett, betört Havasalföldre, felégette a vajda fővárosát, Curtea de Argest ? Argyasudvarhelyt ?, de Basarab kicsúszott a kezéből, bevetette magát a környező erdők sűrűjébe. A királyi sereg utána, ám miután az erdős-hegyes terepen mind nehezebbnek bizonyult a katonák ellátása, Károly Róbert csakhamar békeküldöttséget menesztett ellenfeléhez.

A békéért cserébe csak annyit kért, bocsásson egy hegyi vezetőt a magyar hadak rendelkezésére.

Wikipedia A posadai csata a Képes krónika egyik illusztrációján Győztesből áldozat

Basarab rendkívül készségesnek bizonyult, ám az általa küldött kalauz november 9-én egy Posada nevű helyen ? amely talán a Vöröstorony-szoros közelében fekszik ? egy szűk völgybe csalta a kimerült és éhező sereget. Károly Róbert csak akkor jött rá Basarab cselére, amikor a környező magas hegyoldalakon megjelentek a vajda emberei, akik

nyilakkal és kövekkel súlyos veszteségeket okoztak a csapdába esett magyar seregnek.

Négynapos mészárlás kezdődött, mely során a király tehetetlenül kellett végignézze, ahogy legjobb vitézei ? harc nélkül ? áldozatul esnek a csellel támadó katonáknak, vagy a környező vidék egyszerű parasztjainak.

Nem tudjuk, hogy a Havasalföldre támadó seregből vajon hány katona ? és pontosan hogyan ? menekült meg a gyilkos katlanból, de az biztos, hogy Károly Róbert csak egy Dezső nevű  vitéz önfeláldozása révén élte túl a posadai csatát. A vereség egyúttal azt is jelentette, hogy Havasalföld lerázta magáról a magyar hűbéruraságot ? igaz, Szörény Károly Róbert kezén maradt ?, bár a teljes függetlenségről alig egy évtized után ? Nagy Lajos (ur. 1342-1382) fellépése nyomán ? ismét le kellett mondania.

The post Tőrbe csalta Károly Róbertet a havasalföldi vajda first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés