:

Nyolcból egy felhasználó a Facebook függője

Nyolcból egy felhasználó a Facebook függője

A Facebook saját kutatói által végzett felmérése szerint a több mint 2,9 milliárd taggal bíró közösségi oldal nyolc felhasználójából egy a függőség jeleit mutatja. Ennek jelei, hogy az érintettek alvásminőségét, munkavégzését, vagy akár magánéletét is negatívan befolyásolja a túlzásba vitt facebookozás. A cég tanulmánya ezt ?problémás használatként? hívja, kerüli a függőség kifejezést – mutat rá a Wall Street Journal. A lap a Facebook Files projekt keretén belül elemezte a tanulmányt, miután a cég egykori dolgozója, Frances Haugen több ezer belsős dokumentumot adott át a lapoknak.

Ugyan ez az arány nem tűnhet soknak, belegondolva

a Facebook táborának 12,5 százalékát jelenti, tehát 360 milló embert.

A kutatók úgy becsülik, hogy a kényszeres facebookozás az amerikai felhasználók 10 százalékára jellemző, míg ez a szám a cég legnagyobb piacának számító Indiában 25 százalék körül alakulhat.

A negatív hatások közt említik, hogy az érintetteknek romlik a produktivitásuk, nehezebbé válik számukra a mindennapi feladatok elvégzése. Más felhasználók alvászavarokra panaszkodtak, amiket a késő esti túlzásba vitt görgetéssel magyaráztak. A kutatók szerint egyes szülőket pedig jobban lekötött a facebookozás, mint a gyerekeik nevelése.

Mindennap, minden pillanatban a Facebookon vagyok. Szó szerint minden pillanatban, csak akkor nem, amikor zuhanyzom?

? vallotta egy alany.

A tanulmány készítői kiemelték: a kényszeres használat nem csak a fő Facebook app problémája, más közösségi alkalmazások, úgy mint az Instagram és a WhatsApp esetében is el tud szaladni a ló a használóikkal. De említik a konkurenst Twittert és Snapchatet is, ahol szintén probléma, hogy a netezők nyomást éreznek az üzenetek azonnali megválaszolására és a mobil folyamatos ellenőrzésére.

A közösségi oldal mindennapokra bírt hatásait vizsgáló kutatás több éve indult, és a kutatócsoport több javaslatot is megfogalmazott, ami segíthetne enyhíteni a kényszeres használaton. A cég párat implementált is, de a csoportot végül leállították 2019-ben. A főbb megállapításokat egy belsős prezentációban osztották meg 2020 márciusában.

A Meta közleményben reagált a Wall Street Journal cikkére, amiben azt írta, hogy a ?problémás használat? nem egyenlő a függőséggel, és nem ért egyet azzal sem, hogy a Journal külön kiemeli, hogy leállították a csapatot. Kiemelik: a cég azóta ?közel 10 olyan terméket? adott ki, amivel segítik a tudatosabb közösségimédia-használatot.

Dömös Zsuzsanna további cikkei Ijesztő tempóban szaporodnak a túlterheléses támadásokHasznos funkció tűnik el a régi Chrome böngészőkbőlFizetős csoportokat tesztel a Facebook

The post Nyolcból egy felhasználó a Facebook függője first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés