:

Drágulhatnak a megvásárolható műemléki bérlakások

Drágulhatnak a megvásárolható műemléki bérlakások
  • 24.hu
  • 07 Nov, 2021
  • Címkék: #

Várhatóan a forgalmi érték teljes összegét meg kell fizetniük vételi szándék esetén azoknak a világörökségi helyszínen lévő önkormányzati lakásban élőknek, akik kevesebb, mint huszonöt éve bérlik az ingatlant, írta az MTI.

A többi között ezzel a módosítással kívánta orvosolni az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága a napokban az Alkotmánybíróság bérlakástörvénnyel kapcsolatos aggályait.

A Ház által júniusban elfogadott törvény állami vagy önkormányzati bérlakások megvételére nyújt lehetőséget azoknak a magánszemélyeknek, akik már 2020 végén is bérelték a megvásárlandó lakást. A változtatás értelmében a világörökségi helyszínen lévő, korábban elidegenítési tilalom alatt álló bérlakásaikat is megvásárolhatnák azok a lakók, akik legalább öt éve bérlik azt.

Az előterjesztés miatt Áder János államfő fordult az Alkotmánybírósághoz. A testület megállapította, hogy az önkormányzati lakástulajdon sajátosságai alkotmányosan indokolttá tehetik az elidegenítési kötelezettséget, de csak megfelelő kompenzáció mellett.

Az önkormányzatnak olyan ellenszolgáltatást kell kapnia, hogy vagyonában az eladandó lakás értékével megegyező érték maradjon meg.

A törvényalkotási bizottság által elfogadott változtatás értelmében így a vételár 100 százalékát kell kifizetnie minden bérlőnek, aki kevesebb, mint huszonöt éve, de legalább öt éve lakja a műemléki, korábban elidegenítési tilalom alatt álló lakást. Ezt az eredetileg elfogadott törvény a bérleti idő hosszától függően sávosan és alacsonyabb mértékben határozta meg.

Az Alkotmánybíróság a 25 éves vagy azt meghaladó bérleti jogviszony vonatkozásában meghagyta a forgalmi érték 15 százalékára vonatkozó speciális vételár lehetőségét, amely jelen módosítással is érintetlen marad.

Ugyancsak változhat a vételár azok esetében, akik a bérleti joghoz csere útján jutottak, és azért egy saját tulajdonú lakást adtak. Az eredeti törvény nekik a forgalmi érték 35 százalékát írta elő, a változtatás azonban mérlegelési lehetőséget ad az önkormányzatnak, amely 35 és 50 százalék között határozhatja meg a vételárat.

Változás még, hogy aki részletekben kívánja kifizetni a lakást, annak kamatot kell fizetnie, amelynek mértékét a jogalkotó a jegybanki alapkamathoz köti.

A módosítás indoklása ugyanakkor kimondja, hogy a műemléki védelem alatt álló lakások eladásánál elegendő a törvényben meghatározott védelmi garancia, így ezek az előírások nem változnak.

Kapcsolódó Eladó a világ egyetlen olyan villája, amelyet egy Caravaggio-freskó díszít A római Villa Aurorára a januári árverésen majdnem 500 millió eurós (172 milliárd forintnál) kikiáltási árnál kezdődik a licitálás.

The post Drágulhatnak a megvásárolható műemléki bérlakások first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés