Sok pénzt bukott az Apple

- 24.hu - Tech
- 29 Oct, 2021
- Címkék: #
Komoly, mintegy 4 százalékos mínuszba került az Apple részvényára a New York-i börze csütörtöki zárását követő tőzsdeidőn túli elektronikus kereskedésében, miután a cég azt közölte, hogy a negyedéves profitja a várt szintű volt, bevétele azonban elmaradt a becsülttől – írja az MTI.
A cég adózott eredménye a szeptember végével záródott pénzügyi negyedik negyedévében 20,55 milliárd dollárra, részvényenként 1,24 dollárra emelkedett az egy évvel korábbi 12,67 milliárd dollárról, részvényenként 73 centről. A Reuters által megkérdezett 27 elemző véleményének az átlagában is 1,24 dolláros részvényarányos eredmény szerepelt.
A negyedéves bevétel ugyan 83,36 milliárd dollárra emelkedett az egy évvel korábbi 64,70 milliárd dollárról, de elmaradt a becsült 84,85 milliárd dollártól.
A bevételnövekedéshez elsősorban a iPhone készülékek eladásbővülése járult hozzá.
Az iPhone-ok értékesítéséből származó bevétel 38,87 milliárd dollárra ugrott az egy évvel korábbi 26,44 milliárd dollárról. A bevételnövekedés ugyan látványos volt, de így is elmaradt a szakértők által várt 41,5 milliárd dollártól.
Körülbelül hatmilliárd dollár veszteségről számolt be továbbá az Apple-vezére, Tim Cook, amit azzal magyarázott, hogy nem tudtak elegendő félvezetőt beszerezni partnereiktől, így a globális chiphiányt is megérezte az almás cég.
A szolgáltatásokból származó bevétel 14,55 milliárd dollárról 18,28 milliárd dollárra emelkedett, a szakértők kevésbé jó adatra, 17,6 milliárd dollárra számítottak.
A cupertinói vállalat növelte eladásait a negyedévben az Egyesült Államokban és Európában, de különösen kiemelkedő volt a bővülés Kínában, ahol az eladásból származó bevétel 7,95 milliárd dollárról 14,56 milliárd dollárra emelkedett.
Dömös Zsuzsanna további cikkei Nem követemSzerzőim
The post Sok pénzt bukott az Apple first appeared on 24.hu.
Hasonló tartalmak
Távolodik Dánia a Microsofttól
- HWSW
- 16 Jun, 2025
Amikor London orra bedugult, a Nagy Bűz
- Múlt-Kor
- 16 Jun, 2025