:

Agyhekkelős sorozattal lovagolja meg az Apple a Korea-mániát

Agyhekkelős sorozattal lovagolja meg az Apple a Korea-mániát
  • 24.hu
  • 25 Oct, 2021
  • Címkék: #

A Squid Game sikerén felbuzdulva vélhetően a közeljövőben boldog-boldogtalan be fog szállni a koreai sorozatgyártásba, és úgy fest, hogy az Apple csupán másfél hónappal maradt le a Netflix mögött. November negyedikén debütál ugyanis az Apple Tv+ kínálatában a szolgáltató első koreai sorozata, a Dr. Brain. 

A hatrészes thrillert Kim Jee-woon jegyzi (A jó, a rossz és a furcsa), a sorozatot azonban nem vele, hanem elsősorban főhősével reklámozzák: Sun-kyun Lee az Oscar-díjas Élősködőkben játszotta az egyik főszerepet. A Dr. Brain egy agykutatóról szól, aki egy tragédia során elvesztette családját, a tudomány segítségével akar a rejtély végére járni, amihez az előzetes alapján halottak agyát és emlékeit kell majd meghekkelni.

Az izgalmasnak és helyenként rémisztőnek tűnő sorozat november negyedikén debütál majd az Apple TV+-on.

Az egy hónapja a Netflix kínálatában felbukkanó Squid Game minden idők legjobban debütáló sorozata lett a Netflixen: 111 millióan kattintottak rá a bemutatását követően. Érthető módon a sikert mások is igyekeznek meglovagolni: a kínaiak például máris beharangozták a koreai sorozatra kísértetiesen hasonlító saját műsorukat.

Kapcsolódó Még Észak-Koreában is erről beszélnek: miért nézi mindenki a Squid Game-et? Értetlenül áll a világ a Squid Game sikere előtt: úgy tarolta le a világot a Netflix új sorozata, hogy nem győzték gyártani róla a mémeket.

The post Agyhekkelős sorozattal lovagolja meg az Apple a Korea-mániát first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés