:

Hogy halhatott meg a saját fürdőkádjában a hollywoodi sztár?

Hogy halhatott meg a saját fürdőkádjában a hollywoodi sztár?
  • 24.hu
  • 23 Oct, 2021
  • Címkék: #

Az elmúlt években szinte minden sztárbotrányról készült ? legalább egy ? dokumentumfilm; gondoljunk a Michael Jackson, R. Kelly vagy Woody Allen ügyeit feldolgozó, vagy akár a Britney Spears gyámságáról és gyötrelmeiről szóló dokukra, avagy Demi Lovato drogtúladagolását, Amy Winehouse alkoholproblémáit és apjával való kapcsolatát taglaló filmekre. Ezek fényében már csak idő kérdése volt, hogy Brittany Murphy hirtelen és rejtélyesnek titulált haláláról is beszámoljanak egy hangzatos című dokumentumfilmben.

Az HBO Maxon bemutatott What happened, Brittany Murphy? (Mi történt, Brittany Murphy?) című, két egyórás részből álló doku arra keresi a választ, pontosan mi okozta a színésznő halálát, valamint hogy milyen volt a kapcsolata a férjével, aki öt hónappal Murphy halála után ugyanolyan körülmények között, ugyanabban a házban halt meg. Azt már az első félórában sejteni lehet ? a film hangvétele és a felütése alapján ?, hogy nem éppen a legérzékletesebb és legtiszteletteljesebb módon beszélnek a színésznő életéről, kapcsolatairól és döntéseiről. A dokumentumfilm inkább olyan hatást kelt, mintha vizuális formában raktak volna össze egy hatásvadász, clickbait címmel ellátott terjengős cikket, amelyben bármiféle koherencia vagy következetesség nélkül spekulálnak a történtekről, mintha a színész nem is ember, hanem önmagában egy megoldatlan rejtély, egy félbehagyott puzzle lenne. A másik komoly probléma, hogy

az alkotás nem tud választ adni a címében feltett kérdésére.

Legalábbis egyértelmű választ egyik megszólalótól sem kapunk, pedig a filmben szerepel a haláleset ügyében nyomozó halottkém, sheriff, de Murphy ügynökei és közeli barátai, kollégái is megszólalnak. Ők is csak találgatni tudnak azzal kapcsolatban, hogy milyen események előzték meg a színész halálát.

A film első fele főként a főhős gyerekkorára, karrierjére és életének fontosabb történéseire fókuszál. Hamar kiderül, Murphy egészen korán eldöntötte, hogy hollywoodi filmsztár lesz. Anyja otthagyta a munkáját, és Atlantából Los Angelesbe költöztek, hogy Murphy tinédzserként elindíthassa színészi karrierjét. Mindenki nagyon közvetlen, életvidám, mosolygós és jóindulatú személyként írja le Murphyt. Első ügynöke szerint minden megvolt benne ahhoz, hogy filmsztárrá váljon és befusson Hollywoodban, ehhez társult a színész céltudatossága és ambíciója.

Az ismertséget az 1995-ös Spinédzserek hozta meg neki, majd a következő években egyre hangsúlyosabb filmszerepeket kapott. A szó klasszikus értelmében filmsztár 1999-ben lett, amikor az akkori legnagyobb hírességek, Angelina Jolie és Winona Ryder mellett játszott az Észvesztő című filmben. Tehetségét elismerték a kritikusok is, a nézők szerint pedig volt benne valami megfoghatatlan, ami miatt rátapadt minden tekintet. Kollégái pedig azt mondják, amint Murphy belépett egy szobába, mindenki körülötte akart lenni.

Kegyetlen Hollywood

Több cikkünkben is említettük már, hogy az ezredforduló környékén mennyire kíméletlenül bánt Hollywood és a média a női sztárokkal, mennyit viccelődtek a külsőjükön, szerelmi életükön, és hogy gyakorlatilag szétszedték őket. Ezt talán a Britney Spearsről készült dokumentumfilm boncolgatja legjobban, de Paris Hilton is beszámolt arról, milyen megalázó kérdéseket tettek fel neki interjúkban. Brittany Murphyvel sem bántak jobban: a dokuból kiderül, egy ügynök azt mondta róla a Spinédzserek bemutatója után, hogy ?huggable, but not fuckable? (azaz szerethető, de nem dugható), ami azt jelenti, hogy hiába tehetséges, nem kaphat olyan főszerepeket, melyek filmsztárrá teszik, mert nem számított elég ?szexinek?. A ?kritika? után hirtelen látványos fogyásba kezdett, szőkére festette haját, póthajat hordott, és teljesen másképpen kezdett öltözködni. Kathy Najimy szerint ? akivel ebben az időben közösen szinkronizálták a Texas királyai című rajzfilmsorozatot­ ? Murphy teljesen kifordult önmagából, úgy fogalmazott, hogy ?meghalt benne valami?.

Nem volt túl kedves Perez Hilton sem, akit egy interjúban arról kérdeztek, szerinte ki lesz a következő celeb, aki meghal. Hilton rávágta Brittany Murphy nevét. A filmben ezzel kapcsolatban azt mondja, utólag megbánta, hogy ilyen ízléstelen kérdésre válaszolt. A dokuban ezekre reflektálva bevágtak egy felvételt Murphyről, aki egy interjúban azt ecseteli, minden kritikát és cikket elolvas, ami róla szól, legyen az jó vagy rossz.

Fogyása és átalakulása után egyre több és nagyobb szerepet kapott, így történt, hogy szerepelt Eminem oldalán a 8 mérföldben, a Nagydumás kiscsajokban, vagy a Szakítópróba című filmben 2003-ban, akkori pasija, Ashton Kutcher mellett.

Kevin Winter / Getty Images Brittany Murphy és Ashton Kutcher a VH1 Big díjátadón 2002. december 4-én.

Nem sokkal azután, hogy összejöttek, Ashton Kutcher elment Howard Stern műsorába, ahol az alábbi mondat hagyta el a rádiós száját ? és a dokuban is elhangzik:

El tudod hinni, hogy Brittany volt a rút kiskacsa a Spinédzserekben? Dagadt, ronda csaj volt. Aztán átalakult

? mondja Stern, majd hozzáteszi ?viccből?, hogy Murphy már nagyon tapasztalt nőnek tűnik, és reméli, Eminem használt óvszert, amikor lefeküdt vele. 

Szakítás Kutcherrel, két felbomlott eljegyzés

Kevesebb mint egy év után szakítottak Kutcherrel. Azután kezdődtek a bajok, legalábbis a film szerint, hogy Brittany Murphy megismerte az angol forgatókönyvíró Simon Monjacket, akivel 2007-ben összeházasodtak. A kezdetekről és a kapcsolatukról nem igazán kapunk válaszokat a dokuból, azon kívül, hogy egy félmondat erejéig elhangzik, Murphy nem volt túl szerencsés párkapcsolati téren. A megszólalók egyöntetű kijelentései szerint elkeseredetten vágyott arra, hogy férjhez menjen és családot alapítson, és két felbomlott eljegyzés után lelkileg nagyon sebezhető állapotban volt, amikor találkozott Monjackkel, aki egy perc alatt levette a lábáról. A doku itt áttér Monjack életének kivesézésére úgy, hogy megszólal benne az anyja és a bátyja is, akik elmondják, a férfi karizmájának köszönhetően már gyerekkora óta gond nélkül és gátlástalanul manipulálta a környezetét, hogy megszerezze, amit akar. Kiderült, hogy van két gyereke, akikről a környezetükben konkrétan senki sem tudott, feltehetőleg Murphy sem.

Michael Bezjian / WireImage / Getty Images Simon Monjack és Brittany Murphy.

Simon Monjack egykori menyasszonya, Elizabeth Ragsdale is feltűnik a filmben: sírva emlékszik vissza egy alkalomra, amikor még együtt voltak, és azon a bizonyos estén nem akart lefeküdni Monjackkel, aki erre előállt egy történettel, hogy valójában már több hónapja rákkal diagnosztizálták (amiben apja is meghalt), és kezelésekre kell járnia, mert már nincs sok hátra az életéből. Ragsdale azzal folytatja a történetet, hogy ugyan teljesen kiborult, de az este azzal végződött, hogy lefeküdtek, így Monjack elérte, amit akart. Kifejti, többször is volt olyan, hogy szexre kényszerítette valamilyen módon. Elárulta: miután teherbe esett, Monjack rávette, költözzön Angliából New Yorkba. A nő belement, és amikor már ott volt a megadott címen, többé nem tudta elérni a férfit, mert felszívódott. Soha többé nem beszéltek, nem találkoztak. Egy másik megszólaló, egy brit feltörekvő filmrendező elmesélte, hogy egyik ismerőse Monjackkel randizgatott, aki milliárdosnak adta ki magát, később kiderült, végig csak hazudott, hogy kicsalja a nő pénzét.

Brittany Murphyvel való kapcsolatába nem igazán láttak bele a barátaik, a megszólalók szerint éjjel-nappal otthonukban voltak hármasban ? Murphy anyja is velük élt ?, és alig találkoztak emberekkel. Hogy miért házasodtak össze, nem részletezi a film, ahogy azt sem veti fel lehetséges okként, hogy Monjacknek gondja volt a beutazási papírjaival: 2007-ben a Wikipédia szerint kilenc napot töltött börtönben, mielőtt ki akarták toloncolni az országból a lejárt vízuma miatt. A film második részében Monjacket kontrollmániás csalónak állítják be, aki úgy verte át Murphyt és annak anyját, ahogy nem szégyellte. Csalásait jó néhány példán keresztül bizonyítják:

Menedzsere szerint Brittany Murphy állítólag pénzzé akarta tenni néhány gyémántékszerét ? melyeket Monjack vásárolt az ő pénzén ? ezért megkérte, hogy adjon el belőlük annyit, amennyit csak tud. A színésznő menedzsere bevizsgáltatta a gyémántokat és kiderült, hogy az összes bizsu. Kiderült, hogy három év alatt Monjack a felesége vagyonából hárommillió dollárt pancsolt el titokban, annak egy részét eltitkolt gyereke iskolai tanulmányaira költötte. Kezdeményezésére Murphy kirúgta a menedzsmentjét, Monjack kinevezte saját magát a menedzserének, ügynökének és sminkesének egyszemélyben. Állítólag elvette Murphy telefonját, és onnantól kezdve senki, még a barátai sem érték el, csak Monjacken keresztül, aki elég rendesen szelektált, hogy kivel állhat szóba a felesége. Személyi edzőjük szerint Murphy minden alkalommal, amikor találkoztak, valamilyen tudatmódosító hatása alatt volt, a film azt a benyomást kelti, hogy Monjack gyógyszerezte a színészt. Ahogy azt is sugallja a film, hogy Monjack miatt fogyott még vékonyabbra Murphy, mivel férje az ?anorexiás kinézetű, törékeny? nőkért rajongott, állítólag plasztikai beavatkozásokra is rávette. Jeff Kravitz / FilmMagic, Inc / Getty Images Sharon Kathleen Murphy és Brittany Murphy. Teóriák

A doku a segélyhívás felvételével kezdődik, amin Brittany Murphy anyja hallható, mikor kihívja a mentőket, miután a fürdőszobában holtan találta lányát. A hangot többször is használják a film során, aminek utolsó félórájában arra keresnek (spoiler: sikertelenül) választ, hogy mégis mi lehetett a halála mögött. Merthogy megszólal a halottkém is, aki elmondja, tápanyagban szegény étkezése miatt anémiában, azaz vérszegénységben szenvedett, amitől könnyebben kapott el betegségeket. Életének utolsó heteiben tüdőgyulladása lett, amit a leletek szerint nem bírt el a szervezete, így emiatt egyszer csak feladata a teste a küzdelmet. Öt hónappal később ? szintén tüdőgyulladásban ? a férje is meghalt, ugyanúgy összeesett a házukban. A kérdés adott: hogyan lehetséges, hogy egy egészséges, harminckét éves nő egy egyszerűen gyógyítható betegségben haljon meg, amit senki sem vesz észre. A filmben több szálon nyomoznak ezzel kapcsolatban. Az egyik tipp szerint Murphyék házát annyira benőtte a penész, hogy a belélegzett spórák szépen lassan megmérgezték a szervezetüket. A halottkém tízpercnyi felvezetés után közli, nem talált erre utaló nyomokat a holttest kivizsgálása közben.

Egy másik, már érdekesebb szál Murphy apja, Angelo Joseph Bertolotti állítása, aki szerint Monjack megmérgezte Brittany Murphyt. Ezt azzal vezeti le, hogy ő maga csináltatott egy specifikusan ehhez szükséges tesztet, ami kimutatta, hogy a színésznő hajában rengeteg méreganyag volt. A halottkém ezt az opciót is egy mondattal lekeverte, mégpedig, hogy Murphy hosszú évek óta festi a haját, ennek fényében teljesen normális, hogy ilyen teszteredmény jött ki. Bertolottival néhány rajongó egyetértett, elindultak különböző spekulációk, hogy Murphyék háza elátkozott, vagy hogy a színészt tényleg megmérgezték, és végül az anyja járt a legjobban ? ezt a gondolatot gyorsan elveti az ügyben nyomozó sheriff és Murphy kollégája is, akik szerint Sharon Kathleen Murphy mindennél jobban szerette lányát, és kizártnak tartják már csak a gondolatot is. A film végül arra a következtetésre jut, hogy valójában csak a kíváncsi rajongók és a média akart többet belelátni az egykori színésznő halálesetébe, pont azért, mert könnyedén megelőzhető lett volna a baj, például, ha csak egy nappal halála előtt orvoshoz viszi az anyja vagy a férje.

A következetlen, a kérdéseket megválaszolatlanul hagyó doku célja nem teljesen egyértelmű ? lehet, hogy szerette volna feléleszteni Murphy hírnevét néhány napra azzal, hogy tizenkét évvel a halála után elővette az ügyet. A nagyjából kétórás filmet leginkább akkor érdemes megnézni, ha korábban szinte semmit nem tudtunk a színésznőről, és szeretjük a megoldatlan krimiket.

The post Hogy halhatott meg a saját fürdőkádjában a hollywoodi sztár? first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés