:

Kovács Gergely: Még egy tetőt is építeni kell az ország fölé

Kovács Gergely: Még egy tetőt is építeni kell az ország fölé
  • 24.hu
  • 23 Oct, 2021
  • Címkék: #

Bayer Zsolt arra szeretne kérni mindenkit, hogy álljatok le a villamossínekről, mert maximum tíz halottat jelentettünk be és nem szeretnénk, ha több lenne

– mondta Kovács Gergely, a Kétfarkú Kutya Párt elnöke a párt által szervezett Békemenet gyülekezőjén, majd elmondta beszédét.

Mint fogalmazott, október 23. egy nagy közös érzés, amire építhetjük a jövőnket, amiről minden magyarnak ugyanaz jut az eszébe: Gyurcsány Ferenc.

Gyurcsány Ferenc, aki legalább 99 százalékban Gyurcsány, aki millióknak lövette ki a szemét, aki miatt milliók menekültek el, miközben milliókat tett zsebre. És ki áll mögötte? Egy 10 méteres megagyurcsány

– mondta.

Varga Jennifer / 24.hu

Kovács úgy folytatta: mindannyian tudjuk, hogy jó irányban halad az ország, de még így is sok a teendő.

Elvettük a főváros pénzét, de még mindig nyitva vannak a boltok, még mindig állnak a házak, nem bontották fel az utakat, csak a Blahát és nem vitték el az összes stadiont Felcsútra. Lebontottuk a demokratikus intézményrendszert, magunkra szabtuk a választási rendszert, de hiába, még mindig léteznek pártok, sőt, előválasztást tartanak, hogy eltereljék a figyelmet az illegális bevándorlásról

– mondta, hozzátéve, hogy sikerült megállítani a bevándorlást, de a nyugati határon még mindig nem áll a kerítés.

Még egy tetőt is építeni kell az ország fölé, mert onnan nem lehet bejönni? Fedjük be az ország tetejét

– mondta, majd a résztvevők azt skandálták: ?fedjük be! fedjük be!?

A pártelnök arról is beszélt, lehallgatták az embereket, de csak azért, hogy tudják, pontosan mit szeretnének, de lehallgatták magukat is, hogy tudják azt is, ők mit akarnak.

Felraktuk az App Store-ba a Pegasust, most azonnal mindenki töltse le!

– szólított fel.

Varga Jennifer / 24.hu

Beszédében elmondta, az M1 összes Híradóját bedobják képkockánként mindenki postaládájába, mert nem nézi senki. Hitelt vettek fel, hogy ne Gyurcsány adósítsa el az embereket, hanem az ország. Elhoztak az eseményre egy csomó döglött állatot is, hozzátéve, hogy az állatkertekben még mindig van sok élő, sokat fogyasztó, drága példány.

Kovács a beszédet úgy zárta:

előre, tovább a putyini úton, hajrá!

The post Kovács Gergely: Még egy tetőt is építeni kell az ország fölé first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés