:

Pintér Tibor bement a TV2 bulvárműsorába, a Mokkába, hogy elmondja, nem kér többet a bulvárból

  • 24.hu
  • 22 Oct, 2021
  • Címkék: #

Meglepő felütéssel indult a beszélgetés Pintér Tiborral a Mokkában, merthogy a felvezetésben Pachmann Péter elmondja, a lovasszínész visszavonult a bulváréletből. Miután köszönti a színészt, rögtön ki is jelenti, mennyire ellentmondásos, hogy közben meg ott ül a szemben lévő széken. Pintér erre elmondta, nem a képernyő, hanem a ?celebkedés? elől szeretne menekülni. Hozzátette azt is, azért ment a Mokkába, mert a felvétel után pont arrafelé szokott futni járni.

Nem a képernyőtől, hanem a celebkedéstől, amit a kereskedelmi televíziók által elvállalt műsorok óhatatlanul magával vonnak. Amikor elvállaltam ezeket, nem voltam hülye, pontosan tudtam, hogy ez együtt jár azzal, hogy az ember marháskodni kénytelen kicsit, ami nyilván színészként bennünk van. De azzal is szembesülnöm kellett, hogy azokat a valódi értékeket, melyek úgy érzem, engem igazán motiválnak az életben, ezek által a műsorok által nem tudom megmutatni.

The post Pintér Tibor bement a TV2 bulvárműsorába, a Mokkába, hogy elmondja, nem kér többet a bulvárból first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés