:

Emberkereskedelem elleni kutatóközpont létesül Pécsen

  • 24.hu
  • 21 Oct, 2021
  • Címkék: #

Az emberkereskedelem elleni küzdelem lehetőségeit kutatják a Pécsi Tudományegyetem (PTE) jogi karán a jövőben egy magyar-holland együttműködés keretében – közölte a baranyai felsőoktatási intézmény az MTI-vel.

A PTE közleményében azt írták, hogy az egyetem jogi kara a holland rendőrséggel, Hollandia budapesti nagykövetségével és Magyarország hágai nagykövetségével közösen létesít új kutatóközpontot. Az erről szóló szándéknyilatkozatot csütörtökön írták alá a felek Pécsen.

A kutatóközpontban a tervek szerint az emberkereskedelem elleni küzdelem európai uniós és nemzetközi jogi összefüggéseit vizsgálják majd a szakemberek.

Mohay Ágostont, a jogi kar dékánhelyettesét, a projekt vezetőjét idézve kiemelték, hogy az emberkereskedelem ellen hatékonyan fellépni csak annak nemzetközi dimenzióját is figyelembe véve lehet. A szakember reményét fejezte ki, hogy a kutatóközpont eredményei elméleti és gyakorlati szakemberek számára is hasznosak lesznek majd.

Idézték a közleményben a holland rendőrséget képviselő Jorn van Rijt, a kutatási együttműködés kezdeményezőjét is, aki szerint nemzetközi projektek, valamint uniós bel- és igazságügyi joganyagkutatásának terén komoly előzményeket tud felmutatni a PTE jogi kara, az új központ az oktatás, a kutatás és a bűnüldözés számára fontos eredmények elérését szolgálja.

The post Emberkereskedelem elleni kutatóközpont létesül Pécsen first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés