:
Breaking News

Meghalt egy favágó, beismerte felelősségét a főnöke

Meghalt egy favágó, beismerte felelősségét a főnöke
  • 24.hu
  • 12 Oct, 2021
  • Címkék: #

Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt folytatott eljárást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága egy 36 éves csemői férfival szemben.

A bejelentés tavaly karácsony előtt érkezett, miszerint egy lajosmizsei erdészetben fakitermelés közben ráesett egy fa az egyik alkalmazottra. A férfit súlyos-életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, ahol idén januárban meghalt.

police.hu

A Bács-Kiskun megyei nyomozók helyszíni szemlén és szakértők bevonásával vizsgálták a baleset körülményeit. A nyomozás adatai szerint a súlyos sérülést az okozta, hogy a korábban kivágott fákat nem takarították el az erdőből. így amikor a férfira dőlt a kivágott fenyő, beverte a fejét a korábban kidöntött, elfektetett fába. A rendőrség közleménye szerint a szakértő azt is megállapította, hogy az áldozat nem viselt védősisakot, de az sem akadályozta volna meg a súlyos fejsérülést.

A munkavédelmi szakértő véleménye szerint a munkaadó felelőssége gondoskodni a fennakadt fák eltávolításáról, és a biztonságos fakivágás irányításáról. A szakértő véleménye alapján a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a vállalkozót, aki a fakivágást ? érvényes szerződés alapján ? végeztette az áldozattal. A munkaadó a kihallgatásán beismerte a felelősségét. A rendőrség lezárta a nyomozást és vádemelési javaslattal továbbította az ügyészség felé.

The post Meghalt egy favágó, beismerte felelősségét a főnöke first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés