:

Egy éven át szivároghatott egy kaliforniai olajvezeték

Egy éven át szivároghatott egy kaliforniai olajvezeték
  • 24.hu
  • 10 Oct, 2021
  • Címkék: #

Egy új vizsgálat alapján akár egy éven át is szivároghatott a nyersolaj Kalifornia partjainál egy sérült vezetékből – írja az AFP. A szakértők múlt héten fedezték fel a súlyos szennyezést, félő, hogy régióban több tízezer liter olaj áramlott a környezetbe.

Az érintett térségben a partokat le kellett zárni, az olaj komoly károkat okoz a helyi élővilágnak.

Sajtóértesülések alapján egy, a tengerfenéken végighúzott horgony mozdíthatta el a vezetéket. A parti őrség szerint a repedés nem új, és akár már egyéves is lehet.

Jason Neubauer kapitány úgy véli, több hajó horgonya is roncsolhatta a csövet, azt viszont nem tudni, hogy a szivárgás pontosan mikor kezdődött. Valószínű, hogy legalább néhány hónapja. Az infrastruktúra tulajdonosa, az Amplify Energy egy tavaly októberi rutinellenőrzés során még nem fedezte fel a sérülést.

MARIO TAMA / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

A szivárgás ügyében jelenleg is zajlik a vizsgálat, a szakértők műholdas felvételeket, rádióadásokat és hajóforgalmi adatokat is elemeznek. A közeli Los Angeles és Long Beach kikötői rendkívül forgalmasak, a világjárvány idején a torlódás miatt rengeteg hajó várakozott a térségben. Elképzelhető, hogy valamelyik hajó rossz helyen állt meg, de az is lehetséges, hogy egy januári nagy vihar miatt szabadult el egy horgony.

Martyn Willsher, az Amplify Energy vezérigazgatója szerint egy 1200 méter hosszú szakaszon mozdult el a vezeték. Úgy tűnik, valami a csövet egy íjhúrhoz hasonlóan megfeszítette. Willsher nem bocsátkozott spekulációba, hogy mi okozhatta a balesetet, az viszont biztos, hogy a vastag, betonba burkolt acélcső kiszakításához óriási erő kellett.

The post Egy éven át szivároghatott egy kaliforniai olajvezeték first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés