:
Breaking News

Dominikai luxusvillájában fogták el az 1, 2 milliárdos csalással gyanúsított lakásmaffia fejét

Dominikai luxusvillájában fogták el az 1, 2 milliárdos csalással gyanúsított lakásmaffia fejét
  • 24.hu
  • 06 Oct, 2021
  • Címkék: #

A Dominikai Köztársaságban elfogták azt a T.Alexet, aki hét év alatt mintegy 500 sértettnek 1,2 milliárd forint kárt okozott albérletes és ingatlaneladásos csalásokkal, valamint bankszámlák megcsapolásával – jelentették be a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

Farkas Péter alezredes, a gazdasági bűnözés elleni főosztály vezetője elmondta, hogy hároméves nyomozással derítették fel a bűncselekmény-sorozatot, amely hét évvel ezelőtt kezdődött, és elfogták a 30 éves férfit, akit a csalássorozattal, valamint más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítanak.

Három év nyomozás és nemzetközi együttműködés  után fogták el T. Alexet, akinek 487 bűncselekménnyel kell szembenéznie. A BRFK tájékoztatása szerint a férfi a karibi országból szervezett meg a bűnszervezetet, amely magyarországi sértettek sérelmére követett el csalásokat.

police.hu

T. Alex interneten és mobiltelefonon keresztül irányította a csapatot, így az anonimitását a saját társai és áldozatai előtt is meg tudta őrizni. A férfi magyarországi gazdasági társaságok nevében hirdetett meg és adott bérbe ingatlanokat az interneten a tulajdonosok tudta nélkül, később azonban módszerei egyre kifinomultabbá és szervezettebbé váltak, és már olyan ingatlan adás-vételeket is tető alá hozott, melyekből a vásárlók sosem váltak lakástulajdonossá, és a pénzüket sem látták viszont.

Működésének első éveiben, 2014 júniusától 2017 májusáig terjedő időszakban T. Alex ingatlanbérbeadásokkal tévesztette meg a lakáshirdetésre jelentkezőket, akiktől albérleti díj és foglaló címen csalt ki pénzt. A lakások adatait és fotóit jellemzően ingatlanportálokról, vagy szállásfoglaló oldalakról másolta le, majd tett közzé egy saját hirdetést egy ténylegesen létező gazdasági társaság nevében.

police.hu

A bérlőkkel való találkozásra a csaló álláshirdetések útján alkalmazott asszisztenseket, akiknek rendkívül kedvező bérezést és munkafeltételeket kínált. Alkalmazottjainak nagy része nem sejtette, hogy munkájukkal T. Alex strómanjává válnak, mások egy idő után felismerték, hogy bűncselekmények elkövetéséhez társultak, de sokan ezután is folytatták munkájukat.

A hirdetésre jelentkezőkkel maga T. Alex kommunikált, közreműködőket az ingatlannal kapcsolatos ügyleteknél pedig csak olyan esetben alkalmazott, ahol elengedhetetlen volt a személyes ügyintézés. Asszisztenseinek volt a feladata, hogy találkozzanak a hirdetésre jelentkező bérlőkkel, aláírassák a lakásbérleti foglaló nyilatkozatot és átvegyék a foglalókat, bérleti díjakat.

police.hu

Az átutalásokkal rendezett foglalóknál az asszisztensek T. Alex kérésére bankszámlákat nyitottak, majd az ide érkező pénzt felvették és főnökük által meghatározott számlára befizették, vagy egy nemzetközi pénzügyi szolgáltatón keresztül juttatták el. A sértettek a pénz átadását követően sosem szereztek bérleti jogot a hirdetésben szereplő ingatlanokra, és a kifizetett összegeket sem kapták vissza.

A BRFK azt írja, hogy a férfi négy évvel ezelőtt módszert váltott és a gyanú szerint egészen 2019 elejéig ugyancsak gazdasági társaságok nevében tett közzé ingatlanhirdetéseket, azonban itt már eladásra kínálta azokat. A lakásokat jellemzően egy szállásfoglaló oldalon választotta ki, majd bűntársa V. Viktor a fővárosban kibérelte azokat.

police.hu

A lakásokat alkalmazottjai mutatták meg a hirdetésre jelentkezőknek, akiknek T. Alex azt állította, hogy az ingatlan tulajdonosa külföldön tartózkodik, és komoly vételi szándékuk igazolására a vételárat előre utalják át egy közjegyzői ? valójában asszisztensei által nyitott – letéti számlára.

A vevőket ezt követően T. Alex egy másik bűntársa hívta fel, aki egy ismert ügyvéd nevével visszaélve biztosította a vevőket arról, hogy az adás-vétel körül minden jogszerű. A megtévesztett vevőktől ezután T. Alex elkérte irataik másolatát is. A megszerzett adatokkal V. Viktor hamis közjegyzői letéti szerződéseket készített, melyeket eljuttattak az asszisztensek részére.

Az alkalmazottak a hamis közjegyzői okirat birtokában már magukat közjegyző-helyettesnek bemutatva találkoztak a sértettekkel, majd aláíratták velük a hamis közjegyzői letéti szerződést, és felügyelték a vételár elutalását. Az elutalt pénzösszegekhez ezt követően T. Alex már közvetlenül hozzáfért, mert asszisztensei által nyitott számlák netbank adatai felett mindvégig a férfi rendelkezett.

A csalássorozat ügyében számos feljelentés és eljárás indult a fővárosban és vidéken is, majd a bűncselekmény módszereiben mutatkozó hasonlóság és összefüggések alapján 2019 januárban a BRFK nyomozócsoportot hozott létre a csalássorozat felderítésére. A nyomozók az elkövetők digitális lábnyoma alapján mozaikként tették össze az egészen Dominikáig nyúló ügy részleteit, és sorra azonosították a szervezet tagjait.

police.hu

Bár a tagok ügyleteikhez és kommunikációjukhoz titkosított VPN kapcsolatot és különböző csevegőalkalmazásokat használtak, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya két év leforgása 130 embert hallgatott ki gyanúsítottként és 487 olyan bűncselekményt tárt fel, melyek elkövetésének megszervezésével T. Alex gyanúsítható.

Mikor a szervezet vezetőjének több társa lebukott, T. Alex új módszert választott a pénzszerzéshez; már nem adás-vétel útján próbált meg hozzájutni az ingatlanhirdetésekre jelentkező ügyfelek pénzéhez, hanem adathalász programokkal szerezte meg ügyfelei bankszámla adatait. Az érdeklődőknek azt állította, hogy az eladásra kínált ingatlant jelenleg nem tudják megtekinteni, de email-ben tud küldeni a megvételre kínált lakásról egy videót.

A videó átküldését követően T. Alex hozzáférést szerzett a kuncsaftok számítógépéhez, és ezáltal banki azonosítójukhoz is, személyes adataikat felhasználva pedig asszisztensei hamis meghatalmazásokkal új SIM-kártyát kértek a sértettek hívószámához. T. Alex így ügyfeleinek bankszámlájához teljes hozzáférést nyert és azokról átutalásokat hajtott végre az általa felügyelt számlákra.

A BRFK nyomozócsoportja azonosította a Dominikai Köztársaságból működtetett szervezetet vezető T. Alexet, aki ellen 2019 áprilisában európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.  A férfi elfogása érdekében nemzetközi bűnügyi jogsegélyt bocsátottak ki, végül idén januárban megindultak a tárgyalások a BRFK és a Dominikai Köztársaság Ügyészsége, majd a Fővárosi Főügyészség és a Dominikai Ügyészség között.

Ennek eredményeként május közepén a BRFK háromfős delegációja kiutazott a Dominikai Köztársaságba, hogy közreműködjön T. Alex felkutatásában és elfogásában. A fővárosi nyomozók a helyi hatóságokkal együttműködve megállapították T. Alex pontos tartózkodási helyét és június 2-án elfogták a férfit.

A Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ munkatársai a gyanúsítottat szeptember 28-án Frankfurtból Budapestre kísérték, majd átadták a BRFK Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály nyomozóinak. A BRFK munkáját a nyomozásban a Fővárosi Főügyészség, az Europol, az Interpol és FBI is segítette és támogatta.

A BRFK csalás, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás, pénzmosás, információs rendszer vagy adat megsértése, közokirat-hamisítás és hamis magánokirat felhasználás miatt folytatott eljárást a hétéves bűncselekmény-sorozat gyanúsítottjaival szemben.

A gyanúsítottak a bűncselekmények során 21 közjegyző és hat ügyvéd nevével éltek vissza, s 101 lakást hirdettek meg jogosulatlanul. A nyomozók 935 főt hallgattak ki tanúként, 477 strómant, azaz asszisztenst azonosítottak. A nyomozók 13 megyében és Budapesten 114 ingatlanban, a Dominikai Köztársaságban két ingatlanban hajtottak végre kutatást.

A szervezet vezetőjének, T. Alexnek kihallgatását követően a BRFK nyomozói előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, melyet az illetékes bíróság elrendelt. A nyomozók az eljárás során 337 millió forintot foglaltak le.

The post Dominikai luxusvillájában fogták el az 1, 2 milliárdos csalással gyanúsított lakásmaffia fejét first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés