Cseh Lászlónak még lesz egy utolsó utáni úszása
A Duna Arénában, az úszó világkupán zárja le fantasztikus pályafutását a négyszeres olimpiai ezüst- és háromszoros bronzérmes Cseh László.
A tokiói játékok után visszavonuló klasszis pénteken abban a medencében köszön el, ahol pályafutása utolsó, 71. érmét szerezte világversenyen.
A 2017-es világbajnokságon megszerzett ezüstjével egyszersmind egy aligha megdönthető rekordot állított fel: az volt egymás után a nyolcadik nagypályás vb, amelyiken dobogóra állhatott, áll a Magyar Úszó Szövetség közleményében.
Kapcsolódó Furcsa kizárások és elképesztő hajrá ? Rasovszky bronzérmes az Európa Kupán Hihetetlen izgalmak az olaszországi versenyen.A tervek szerint Cseh László még ? versenyen kívül ? egy 100 méter vegyes erejéig medencébe ugrik, majd nem sokkal később a Duna Aréna előtt a rajongók is találkozhatnak a világ- és Európa-bajnok úszóval.
A csütörtöktől szombatig tartó viadal nyitónapján a világjárvány leküzdésében, az élet normalizálásában elévülhetetlen szerepet játszók, a frontvonalban dolgozók veszik birtokba a Duna Aréna medencéjét egy váltóverseny erejéig. Három, orvosokból és nővérekből álló staféta mellett a rendvédelmi dolgozók és a tanárok csapata is vízbe száll, továbbá három, ismert zenészekből álló kvartett is.
The post Cseh Lászlónak még lesz egy utolsó utáni úszása first appeared on 24.hu.
Hasonló tartalmak
Deutsch Tamás elárulta: ezért viszket a tenyere
- Propeller
- 16 May, 2024